A.C. MILAN – JUVENTUS F.C.

Elérkeztünk a Serie A 9. fordulójához amelynek rangadóját a Stadio San Siro-ban játsszák ahol a Milan együttese fogadja a Juventus együttesét. A tabellán a hazaiak a kitűnő 3. helyen álltak a forduló előtt. A Milan már több éve nem kezdte ilyen jól a szezont ami részben annak is köszönhető, hogy több pénzt invesztáltak a klub-ba illetve a nemzetközi kupaszereplés hiánya miatt a játékosok többet tudnak pihenni. Eddigi 8 mérkőzésükből 5-öt nyertek meg 1 döntetlen és 2 vereség mellett. A vendég Juventus kispadján Az Az Allegri ül aki korábban éppen a Milan-nal nyert kupát és bajnoki címet. A zebrák vezetik a bajnokságot a Roma előtt eddigi 8 mérkőzésükből mindössze 1-et veszítettek el. A hét közben a Juventus  a Bajnokok Ligájában idegenben a Lyon együttesét verte 1:0-ra. A mai mérkőzés esélyese a játékosok terheltsége miatt a Milan együttese. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

Milan: Donnarumma;De Sciglio;Romagnoli;Paletta;Abate;Kucka;Locatelli;Bonaventura;Suso;Bacca;Niang

Juventus: Buffon;Benatia;Bonucci;Barzagli;Sandro;Pjanic;Hernanes;Khedira;Alves;Higuain;Dybala

A mérkőzést a Juventusz kezdte. 8.perc: Pjanic lőtt szabadrúgásból 28 méterről a kapura de a sorfalat találta el így szöglet következett. A sarokrúgást követően a Milan hozhatta a labdát. 10.perc: Suso lőtt a 16-osról ám Bufon szépen védett így sarokrúgás következett melyből már helyzet nem alakult ki. 15.perc: Sandro középre tartó fejesét Donnarumma hárította. 20.perc: vendég szöglet következett de ebből sem alakult ki helyzet. 22.perc: Dybala próbálkozását Donnarumma védte bravúrral. 25.perc: hazai szöglet melyet Buffon öklözött a mezőnybe. 26.perc: újabb hazai szöglet de helyzet nem alakult ki belőle. 30.perc: Binucci sárgult be. 33.perc: Dybala helyére Cuadrado állt be a csere oka sérülés. 36.perc: Pjanic lőtt lesről találatot így maradt a 0:0 Sőt a támadó ,ég reklamálásért be is sárgult. 42.perc: ismét vendég szöglet de helyzet nem alakult ki. 44.perc: Kucka is besárgult. A hosszabbítás 3 perc, a 48.percben Hernanes lövés kerülte el a hazai kaput. Ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a Milan kezdte. 50.perc: Donnarumma sárgult be. 51.perc. uadrado távoli lövése ment a kapu fölé. 58.perc: Alves szabadrúgását a hazai védelem végta ki az 5-ös vonaláról. 60.perc. Bacca lövését blokkolták a vendég védők, így sarokrúgás következett de helyzet nem alakult ki ebből sem. 64.perc: vendég szöglet melyet követően Khedira lőtt a kapu fölé. 65.perc: Locatelli passzolt Suso elé aki  a kapufa segítségével lőtt a kapuba 1:0! 69.perc: Niang helyére Poli érkezett a hazaiaknál. 70.perc: Hernanes lőtt a kapu mellé 24 méterről. 72.perc: vendég szöglet melyet követően újabb sarokrúgás következett de helyzet nem alakult ki belőle. 73.perc: újabb két vendég szöglet de komoly helyzet ebből sem alakult ki.  75.perc: Mandzukic állt be Benatia helyére. 76.perc: Alves sárgult be. 79.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki ám Locatelli időhúzásért besárgult. 81.perc: Locatellit Gomes váltotta. 86.perc: Hernanes helyére Sturaro érkezett. 90.perc. vendég szöglet következett melyet követően Sturaro lőtt a kapu mellé. A hosszabbítás 5 perc, 93.perc: Bacca helyére Lapadula állt be a hazaiaknál. 95.perc: Sturaro fejelt a kapu mellé. 96:perc: Khedira lőtt 23 méterről ám Donnarumma hárítani tudott. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben a hazai együttes kezdett aktívabban majd a Juventus vette át szép fokozatosan az irányítást. A helyzetek száma a félidő végére kiegyenlítődött ám az leszűrhető az eddigiekből,hogy a Juventus ma nem oly éles mint általában a nagy rangadókon. A második játékrészben a hazaiak nehezen kezdtek de Locatelli révén meg tudták szerezi a vezetést melyet végig meg is tudtak tartani. A vendégek a bekapott glt követően szinte lejátszották a hazaiakat a pályáról ám találatig nem jutottak. A második játékrész rengeteg helyzetet izgalmat hozott melyet ettől az összecsapástól el is vártak a nézők. Összességében egy kitűnő mérkőzést láthattunk ahol a Milan nem érdemtelenül szerezte meg a 3 pontot s ugrott ezzel a Juventus mögé a második helyre.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.