CHELSEA F.C. – ARSENAL F.C.

A Premier League 24. fordulóját rendezik meg a hét végén. Rögtön a nyitó mérkőzésen a hétvége legjobban várt mérkőzését játssza egymás ellen a Chelsea és az Arsenal. A Stand Ford Bridge-en 13:30-tól csapnak össze a riválisok. A londoni kékek jelenleg vezetik a tabellát és jó formának örvendenek. Eddig lejátszott meccseik közül 18-at nyertek meg 2 döntetlen és 3 vereség mellett. Legutóbbi 5 meccsükből 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Hazai környezetben 11 meccsből 10-et nyertek meg 1 vereség mellett, utolsó 5 hazai mérkőzésüket megnyerték. Az Arsenal jelenleg 9 pont lemaradással a 3. helyen áll. Wenger fiai eddigi 23 mérkőzésükből 14-et nyertek meg 5 döntetlen és 6 verség mellett, legutóbbi 5 bajnokijukon 3 győzelem mellett 1 döntetlent értek el 1 vereség mellett. Idegenben  11 mérkőzésből 6-ot nyertek meg 3 döntetlen és 2 vereség mellett, utolsó 5 idegenbeli mérkőzésükön 2 győzelem mellett 2 vereséget is elszenvedtek valamint 1 döntetlent harcoltak ki. A sérültek listáján Casorla;Ramsey és Xhaka szerepel. Ezen kívül erősen kérdéses a játéka Debuchy;Elneny;Giroud-nak és Chamberlain-nek. Az együttesek ősi összecsapását az Arsenal nyerte 3:0-ra. A mai találkozó esélyese a Chelsea, ám a döntetlenre is van némi esély. Jó mérkőzés előtt állunk.

Chelsea: Courtois;Cahill;Luiz;Azplicueta;Moses;Kante;Matic;Alonso;Hazard;Costa;Pedro

Arsenal: Cech;Bellerin;Mustafi;Koscielny;Monreal;Coqulein;Chamberlain;Iwobi;Özil;Walcott;Sanchez

A mérkőzést a Chelsea kezdte. 2.perc:hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 3.perc: Pedro beadását blokkolták a vendég védők. 4.perc: három hazai szöglet következett melyekből helyzet nem alakult ki. 9.perc. Cech ragadta meg a labdát Hazard lábai elől. 11.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Cahill bólintott a kapu mellé. 13.perc: Costa kapott kitűnő beadást melyet követően a keresztlécre fejelt, a labda ekkor még kipattant ám az ismétlést Alonso már közelről a kapuba lőtt 1:0! 17.perc: Bellerin sérült meg helyére Gabriel lépett. 18.perc: 3 egymást követő vendég szöglet következett de találat egyikből sem született. 19.perc: Costa kapott pontos labdát melyet jól vett át s lőtt kapura de végül a labda a kapu mellé ment. 23.perc: Mustafi sárgult be. 26.perc: hazai szöglet melyből gólveszély ezúttal nem alakult ki. 30.perc: vendég szabadrúgás melyet Chamberlain tekert középre ám Courtois bravúrral kiütötte a játékszert. 33.perc: Pedro kezelt le jól egy távoli passzot majd lőtt a kapura de Cech bravúrral védett, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 34.perc. újabb hazai sarokrúgás melyet a vendég védelem fejelt ki. 37.perc: Monreal beadását blokkolták a hazai védők, az ezt követő 2 sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. 38.perc: Courtois védet bravúrral miután Gabriel fejelt közelről a léc alá. 39.perc: vendég szöglet de ebből helyzet már nem alakult ki. A hosszabbítás 4 perc, 42.perc: Gabriel középre lőtt labdáját blokkolták a védők majd Özil próbálkozását Courtois védte bravúrral. 49.perc: hazai szöglet de helyzet már nem alakult ki. Ezzel ért véget a játékrész.

A második félidőt az Arsenal kezdte. 49.perc: vendég szabadrúgás következett melyet követően helyzet nem alakult ki. 50.perc:  Hazard kezelt le jól egy átadást melyet követően a keresztléc fölé lőtt. 53.perc: Hazard a félpályáról indulva cselezte magát végig majd egy pimasz cselt követően lőtt a kapuba 2:0! 55.perc. vendég szöglet következett melyet követően a labda a vendégeknél maradt. 58.perc: egy villámgyors vendég kontra végén Azpilicueta mentett. 61.perc: Özil végzett el szögletet de helyzet nem alakult ki belőle. 65.perc: Couqulein helyére Giroud érkezett. 67.perc: hazai szöglet melyből veszély nem alakult ki. 68.perc: újabb hazai sarokrúgások következetek de a vendég védelem egytől egyig elhárította azokat. 70.perc: Walcott helyér Welbeck állt be a vendégeknél. 71.perc: Matic sárgult be. 72.perc. vendég szabadrúgás melyet követen helyzet nem alakult ki. 78.perc: vendég szöglet melyet követően Courtois védte Mustafi fejesét bravúrral, az ezt követő sarokrúgásból szintén a német védő fejelt a kapu mellé centikkel. 80.perc: hazai sarokrúgás melyet követően Monreal mentett szögletre. 81.perc: Moses lövését fogta Cech magabiztosan. 82.perc: vendég sarokrúgás melyet követően hazai kontra indult de végül helyzet nem alakult ki belőle. 83.perc: Pedro helyére Willian érkezett illetve Fabregas érkezett Hazard helyére. 85.perc: Cech passzolt Fabregas elé aki a kimozduló kapus fölött ívelt a kapuba 3:0! Leleményes találat volt. 87.perc: Zouma érkezett Moses helyére a hazaiaknál. 89.perc: Alonso fejelt cech kezébe. 90.perc: Costa lőtt éles szögből kapura de a helyzet kimaradt.  91.perc: egy bal oldali Monreal beadás Giroud fejelt a kapuba 3:1! Megérdemelt találat volt. A hosszabbítás 3 perc melyben helyzet már nem alakult ki.

Az első játékrészben mindkét együttes elképesztő elánnal vetette bele magát a mérkőzésbe. A hazaiak már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést. Az Arsenal sem maradt rest s rögtön nagyobb nyomást helyezett a hazai kapura s tömérdek helyzetet dolgozott ki de végül kiegyenlíteniük nem sikerült. A második félidőben mindkét együttes ott folytatta ahol abbahagyta. a hazaiak inkább a kontrákra álltak be míg Wenger együttese nyomott s igyekezett minél több helyzetet kialakítani. Mindkét együttes betalált ám e lényegen nem változtatott a Chelsea nyert s továbbra is magabiztosa vezeti a tabellát.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.