CHELSEA F.C.-MANCHESTER UNITED F.C.

A Premier League 25. Fordulóját rendezik meg a hét végén. A fordulóban egy rangadót már rendeztek a hét végén ahol a listavezető Leicester City szenzáció játékkal verte idegenben a tabella 2. Manchester City-t. A City bukását a Totthanem használta ki s győzelmével a 2. helyre ugrott fel. A ma délutáni rangadó részvevői közül a fent említett információk tulajdon képen csak a vendég csapatot érintik érdemben. A Standford Bridge-en a Chelsea a Manchester United együttesét fogadja. A hazaiak a tabella 13. helyén állnak s nagy csoda kellene ahhoz,hogy a szezon végén akár a top 4-be érkezzenek. Az elmúlt 24 mérkőzésükből mindössze 7-et nyertek meg 8 döntetlen és 9 vereség mellett. Az elmúlt 5 fordulóban 2 győzelem mellett 3 döntetlent értek el.  A sérültek listáján mindössze Falcao és Remy neve szerepel, így az eddig megszokott felállásban láthatjuk Hidding együttesét. A vendég együttes ugyan a tabella 5. helyén áll de a mutatott játék tekintetében hasonlóan állnak mint vendéglátóik. Az elmúlt 24 mérkőzésükből 11-et nyertek meg 7 döntetlen és 6 vereség mellett. Az elmúlt 5 mérkőzésükből 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett. A sérültek listáján Shaw;Valencia;Rojo;Young és Schweinsteiger neve szerepel. Az őszi összecsapáson 0:0-s döntetlen született igaz kitűnő mérkőzésen. A múltra visszatekintve a Manchester United áll jobban de az elmúlt 9 évre visszamenően a csapatok teljesen egyformák 7 győzelem mindkét oldalon valamint 5 döntetlen. A jelenlegi formák alapján a vendégek tűnnek valamivel esélyesebbnek de mégis a döntetlennek van a legnagyobb valószínűsége tekintve, hogy a Pato lehet Costa tárasa a hazaiaknál. Érdekes összecsapás előtt állunk.

Chelsea: Courtois;Ivanovic;Zouma;Terry;Azpilicueta;Matic;Fabregas;Mikel;Willian;Oscar;Costa

Manchester United: De Gea;Darmian;Blind;Smalling;Jackson;Carrick;Fellaini,Lingard;Mata;Martial;Rooney

A mérkőzést a hazaik kezdték. A 7.percben vendég szöglet következett melyet rögtön még egy követhetett melyet követően Jackson lőtt távolról Courtois ölébe. A 9.percben újabb hazai szöglet következett melyből helyzet ezúttal sem alakult ki. A 12.percben újabb vendég sarokrúgás következett de a hazaiak szerezték meg a labdát. A 13.percben Courtois fogta meg a labdát egy távoli lövést követően. A 16.percben Willian szép előretörését követően Oscar lövését blokkolták a vendég védők. A 18.percben Martial lövését követően Courtois védett hatalmasat, az ezt követő szögletből a hazaiak tudták elhozni a labdát. A 23.percben újabb vendég szöglet következett és ezt egy újabb követte melyet  követően Carrick lőtt de a labdába hazai játékos ért így megint vendég szöglet következett hasonló sikerességgel mint az előzőek. A 26.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 29.percben megint hazai szöglet következett melyet követően Matic fejesét De Gea húzta le szép mozdulattal. A 32.percben egy gyors hazai kontra végén Costa lőtt centikkel a jobb kapufa mellé. Szép támadás volt. A 33.percben egy szép passzjátékot követően Oscar lőtt közelről a kapu fölé. A 35.percben Willian verte át Jackson-t a szélen majd lőtt középre de labdájáról Oscar maradt le centikkel. A 40.percben vendég szöglet következett a beívelést Fellaini fejelte a kapu mellé. A 44.percben egy jobb oldali beadást követően Rooney maradt le a labdáról centikkel. A 45.percben Lingard lövését blokkolták a hazai védők. A hosszabbítás 1 perc, a 46.percben Terry lőtt kapura de Blind blokkolta a lövését így hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. Ezzel véget ért az első játékrész.

A második játékrészt a vendégek kezdték. A 48.percben Zouma lőtt távolról a keresztléc fölé. Az 50.percben Rooney távoli lövését Courtois védte bravúrral, majd ezt követően Martial lőtt 15 méterről az oldalhálóba. Az 53.percben Lingard lövését védte Courtois majd Rooney ismétlését ütötte szögletre, a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Az 54.percben Oscar helyére Hazard állt be a hazaiknál. Az 57.percben Zouma helyére Cahill állt be a hazaiaknál, a csere oka sérülés. A 61.percben egy szép jobb oldali beadást követően Lingard lőtt gyönyörű mozdulattal a bal felső sarokba 0.1! A gólpassz Rooney nevéhez fűződik. A 63.percben Blind sárgult be lökésért, a szabadrúgást Willian ívelte a kapu elé de Carrick fejelte ki így sarokrúgás következett melyet a vendégek vágtak ki. A 65.percben Courtois mentett nagyon Martial elől. A 66.percben Lingard lőtt távolról a  keresztléc fölé. A 67.percben Matic helyére Pedro állt be a hazaiaknál. A 68.percben egy jobb oldali beadást követően Ivanovic lőtt gyönyörű mozdulattal kapura de De Gea bravúrral tudott hárítani. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 70.percben hazai szöglet következett melyet követően egy újabb következett de helyzet nem alakult ki. A 72.percben Fabregas közeli lövését De Gea védte bravúrral, majd az ezt követő szögletből Mata mentett a gólvonalról, nagy helyzet volt. A 74.percben Rooney ollózó mozdulata ment a kapu mellé. A 78.percben Fellaini helyér a vendégeknél Schneiderlin állt be. A 79.percben Lingard sárgult be rossz ütemű belépőjét követően. A 83.percben Smalling sárgult be kezelésért, a pontrúgás veszélyes helyről járt melyet Willian lőtte kapura de a sorfalban elakadt a labda. A 84.percben hazai szöglet következett melyet Schneiderlin rúgott ki az oldalvonalon túlra. A 86.percben Depay állt be a vendégeknél Lingard helyére. A 89.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Wiilian beívelést Costa fejelte jó helyzetből a kapu fölé. A hosszabbítás 6 perc, a 91.percben egy nagy védelmi hibát követően Costa lőtt az üres kapuba 1:1! Szemfüles gól volt. A 93.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Willian ívelte a labdát De Gea kezébe. A 94.percben Rooney ívelt a kapu fölé. A 95.percben Herrera állt be Mata helyére. A 96.percben Costa lövését de Gea védte bravúrral, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. Ezzel véget ért az összecsapás.

Az első félidőben a vendég együttes kezdett erősen s ez a 30. percig tartott ezen időszakban rengeteg szögletet végeztek a el a vörös ördögök és több kapura lövést is produkáltak de a hazaiak védelme jól állta a sarat. A 30.percet követően éledtek a hazaiak s sorra végezték el a  szögleteket valamint több ígéretes szituációt is ki tudtak alakítani de De Gea jól állta a sarat. A második félidőben a vendégek hasonlóan az elsőhöz nagyon bekezdtek melynek Lingard révén meg is lett az eredménye. Ezt követően a hazaiak vették kezükbe az irányítást s sorra alakították ki helyzeteiket s a legvégén némi szerencsének is köszönhetően 1 pontot otthon tartottak. Összességében megérdemelt a döntetlen eredmény. Ami ezzel ez eredménnyel azt gondolom eldőlt, hogy a Londoni gárda ha csak csoda nem történik nem kerül a legjobb 4 csapat közé év végén, illetve a vörös ördögök bajnokok semmi kép sem lehetnek sőt a legjobb 4-be kerülésért is nagyon nagy szerencse kellene.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.