Diego Maradona & Ferenc pápa – jótékonysági gálameccs

Hétfőn, Ferenc pápa támogatásával jótékonysági futball mérkőzést rendeztek Rómában, amely a gázai helyzetre és a vallások közötti közeledésre hívta fel a figyelmet.

A meccsen 50 sztárjátékos vett részt, köztük olyanok, akik különböző hitvallást gyakoroltak az esemény miatt. Zsidó, hindu játékos is szerepelt, ott volt például a muszlim Zindedine Zidane vagy a buddhista Roberto Baggio. Ezen kívül, hogy csak pár ismertebb nevet említsünk, pályára lépett még Andrea Pirlo, Andrij Sevcsenko, Carlos Valderrama, David Trezeguet, Diego Simeone, Diego Maradona, Alessandro Del Piero vagy Javier Zanetti.

A két csapatot alapítványokról nevezték el, az egyik a Zanetti által létrehozott Pupi nevet kapta, míg a másik csapat a Ferenc pápa által támogatott Scholas Occurentes-ről a Scholas nevet viselte. A csapatkapitány szerepeket Javier Zanetti és Gianluigi Buffon töltötte be.

A mérkőzést végül a Pupi nyerte 6-3-ra, melynek  legemlékezetesebb pillanatai a Muro Icardi által lőtt mesterhármas és Diego Maradona gólpassza, melyet Baggio értékesített.

Diego és Baggio öröme
Diego és Baggio öröme

Természetesen nem maradhatott el az argentin futballrajongó Ferenc pápa és Diego Maradona találkozása sem, ahol a pápa egy dedikált mezt kapott ajándékba.
Maradona nyilatkozata az 1986-as világbajnokságon ütött góljáról szállóige lett, mely úgy szól, hogy „ő nem szabálytalankodott, isten keze juttatta kapuba a labdát”, ami végül az angolok legyőzését eredményezte Argentína számára. Így a látogatáson „isten keze” találkozhatott a pápáéval.

A pápa dedikált argentin meze Diegotól
A pápa dedikált argentin meze Maradonától

Check Also

Nem kellett sokáig várni az aranyra – Hosszú máris világcsúcsot úszott

2. nap: December 4. – Csütörtök Előfutam Verrasztó Dávid a negyedik idővel, azaz 4:02.97 került …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.