JUVENTUS F.C. – SEVILLA F.C.

A Bajnokok Ligája a tegnap este kezdetét vette ám az első forduló a mai napon válik teljessé. Az idei év csakúgy mint az eddigiek tartogat számunkra rendkívül sok érdekes összecsapást s meglepő eseményeket is, utalnék itt a tegnap esti manchesteri zivatarra amely a mai estére száműzte a tegnapra kiírt összecsapást. A mai napon is több érdekes mérkőzésre kerül sor ám az este talán legnagyobb presztízsű mérkőzését az Olasz Bajnok Juventus valamint az Európa Liga győztes Sevilla vívja. A Juventus tavaly a BL döntőben maradt alul a Barceloná-val szemben emellett zsinórban 4 Olasz Bajnokságot nyert valint 2 kupát és Szuperkupát. Az együttesből a nyáron távozott Paul Pogba ám helyére Pjanic érkezett aki hasonló kvalitású játékos ezen kívül a nyár második legdrágább játékosa Higuain érkezett a rivális Napoli együttesétől. A védelem is erősödött Benatia révén. A zebrák ennek megfelelően 3 győzelemmel kezdték az idényt gólarányuk 6:2. A vendég Sevilla is alakult a nyáron de ha ez lehetséges talán inkább gyengült, Unai Emery a PSG-hez távozott helyére Jorghe Sampaoli érkezett valamint Ganso Nasri és Correa is. E két együttes a H jelű négyesben kapott helyet csakúgy mint a Lyon és a Dinamo Zagreb. A csoport két legerősebb együttese játszik a ma este folyamán Torinóban míg a csoport 3. helyére a Lyon pályázik jó eséllyel. A mai napon a hazai keretből sérülés miatt Marchisio és Sturaro marad ki míg a vendég oldalon Aburjania; Kolodziejczak;Kronh-Dehli;Nasri és Soria. A mérkőzés esélyese a hazai együttes.

Juventus: Buffon;Bonucci;Barzagli;Chiellini;Lemina;Alves;Khedira;Asamoah;Evra;Dybala,Higuain

Sevilla: Rico;Mercado;Rami;Pareja;Palomo;Iborra;Kranevitter;N’Zonzi;Vazquez;Vitolo;Sarabia

A mérkőzést a hazaiak kezdték. 8.perc: Egy hazai kontra végén Khedira lőtt 17 méterről a kapu mellé. 11. perc: Alves lőtt távolról a jobb kapufa mellé. 15. perc: Khedira kapott kitűnő kiugratást, de lövése Ricoban halt el, a következő támadás végén Higuain lőtt Rico kezébe. 17. perc: Vendég szabadrúgás, melyből helyzet nem alakult ki. 25. perc: Bonucci távoli lövése kerülte el a kaput. 27. perc: Escudero távoli lövését Buffon fogta magabiztosan. 40. perc: Iborra sárgult be. 45. perc: Vendég szöglet következett, melyet követően helyzet nem alakult ki. 46. perc: Rami sárgult be. Ezzel véget is ért az első félidő.

A második félidőt a Sevilla kezdte. 48.perc: hazai szabadrúgás következett melyet követően hazai szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. 57.perc: hazai szöglet melyet követően hdelxzet nem alakult ki. 58.perc: Dybala lőtt a kapu fölé közelről. 59.perc: Higuain fejelt egy Alves beadást a keresztlécre. 63.perc: Correa állt be Sarabia helyére a vendégeknél. 64.perc: Lemina lőtt a kapu fölé. 66.perc: Correa lőtt les szögből  a kapu mellé. 68.perc Dybala hagyott ki óriási helyzetet. 69.perc: Pjanic érkezett Asamoah helyére valamint Sandro állt be Evra helyére a hazaiaknál. 72.perc: Higuan lőtt a kapu fölé távolról. 75.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 78.perc Kranevitter helyére Ferreira állt be. 80.perc: Dybala labdáját Higuain rúgta egyik védőjébe így szögelt következett melyet követően azonban helyzet nem alakult ki. 85.perc: Pjanic fejelt a kapu mellé. 86.perc: Dybala helyére Pjaca állt be a hazaiaknál. 89.perc:hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 91:perc: Caricco állt be helyére Vaquez helyére. A hosszabbítás 4 perc. 92.perc: Rico védett hatalmasat. 93.perc: Alves lövését Rico védte. Ezzel ért véget a találkozó.

Az első játékrészben a hazai csapat kezdett aktívabban s alakított ki több kisebb nagyobb helyzetet, de Rico kapus ezeket hárítani tudta. A vendégek először a 26. perc környékén veszélyeztettek ám Buffon ezt hárítani tudta, az első félidő tapogatózó játékot hozott többségében, ezért jegyezhettünk fel ennyire kevés helyzetet. A második félidőben a hazaik ráerősítetek ám mintha megátkozták volna a hazaiakat. a vendégek is kialakítottak egy-egy veszélyes helyzetet ám találatig végül egyik együttes sem jutott. Egy nehezen élvezhető hibákkal tarkított mérkőzést láthattunk ma este.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.