LIVERPOOL F.C.-MANCHESTER CITY F.C.

A hét végén rendezik meg az angolok 3. számú sorozatának döntőjét a Ligakupa döntőt. Az összecsapást egy patináns klub valamint az utóbbi időben egyre többet költekező feltörekvő klub játssza az az a Liverpool és a Manchester City. A pályaválasztói jog a liverpooliaké, Klopp együttese a bajnokságot illetően nem áll túl jól mindössze a tabella 9. helyét foglalják el, 26 meccsből 10-et nyertek meg 8 döntetlen és 8 vereség mellett. Az utolsó 5 bajnokijukból 2-őt nyertek meg 1 döntetlen és 2 vereség mellett. A sérülések terén nem állnak túl jól a vörösök ugyanis Gomez;Ings;Skrtel;Lallana;Smith;Allen és Caulker ki kell,hogy hagyja a mai összecsapást. Emellett Rossiter és Lovren játéka is kérdéses. A manchesteri kékek a tabella 4. az az még BL selejtezős helyét foglalják el. Eddigi 26 mérkőzésükből 14-et nyertek meg 5 döntetlen és 7 vereség mellett. Az elmúlt 5 bajnokijukból 2 nyertek meg 1 döntetlen és 2 vereség mellett. A sérülések terén a city jobb helyzetben van mint mai ellenfele ugyanis Nasri;Delph és De Bruyne hagyja ki a  mai összecsapást. A két együttes korábbi mérkőzéseit a Liverpool nyerte nagy többségben ám az utóbbi éveket tekintve a kékek állnak jobban, köszönhetően horribilis költségvetésüknek. Mindkét együttes játszott hét közben s nyerni is tudott igaz a Liverpool az Európa Ligában míg a Manchester City a Bajnokok Ligájában. Az esélyek kiegyenlített összecsapást jósolnak.

Liverpool: Mignolet;Moreno;Sakho;Lucas;Clyne,Milner;Henderson;Can;Coutinho;Firmino;Sturridge

Manchester City: Caballero;Sagna;Kompany;Otamendi;Clichy;Fernando;Fernandinho;Silva;Toure;Sterling;Aguero

A mérkőzést a Liverpool együttese kezdte. Az első percben Firmino lövését védte magabiztosan Caballero. A 7.percben City szabadrúgás következett a 16-os előteréből melyet Silva ívelt középre de a védők ki tudták fejelni. A 21.percben City szabadrúgás következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 23.percben Aguero ment el Sakho mellett majd lőtt kapura 14 méterről de a lövése a kapufán csattant miután Mignolet hárítani tudott. A 25.percben Sakho helyére Toure lépett pályára. A 32.percben liverpooli szabadrúgás következett melyet követően Coutinho lőtt a kapu előtt keresztbe. A 35.percben Sterling fejelt a kapu mellé. A 38.percben City szöglet következett melyet követően egy újabb kövekezett de helyzet ebből sem alakult ki. A 43.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Otamendit szerelték a 16-oson belül szabálytalanul de a büntető elmaradt. A sarokrúgást követően helyzet már nem alakult ki. A 45.percben Coutinho lőtt a kapu előtt keresztbe. A hosszabbítás 2 perc a félidő végén,melyben helyzet már nem alakult ki.

A második félidőt a manchesteriek kezdték. A 48.percben Aguero lőtt a kapu mellé. A 49.percben egy vendég támadás végén Fernandinho lőtt kapura ami Mignolet hibájából a kapuba kötött ki 0:1! Az 53.percben Clyne sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból Mignolet húzta le a labdát a levegőből. Az 56.percben Milner került helyzetbe ám végül a kapu mellé lőtte a labdát. A 60.percben Silva adott kitűnő labdát Sterling elé aki tiszta ziccerből 7 méterről a kapu mellé. A 62.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alkult ki sőt a vendégek indultak meg egy kontra keretein belül ahol Aguero kapta a labdát majd lökték fel a 16-oson belül de a büntető ezúttal elmaradt. A 65.percben Moreno sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból Silva lőtt a kapu fölé centikkel. A 69.percben Mignolet védte Aguero próbálkozását. A 72.percben Moreno helyére Lallana érkezett. A 75.percben Aguero távoli lövését Mignolet fogta magabiztosan. A 76.percben Fernando sárgult be. A 77.percben Milner középre adását vágták ki a védők. A 79.percben Aguero adott középre melyet Sterling lőtt a kapu mellé. A 80.percben Origi állt be a liverpooliaknál Firmino helyére. A 82.percben Milner ívelt Caballero kezébe. A 84.percben egy jobb oldali akciót követően a kapufán landolt a labda majd a kipattanót Coutinho lőtt az üresen maradt kapuba 1:1! A 85.percben Coutinho sárgult be túlzott gólöröm miatt, még a percben Can is besárgult. A 86.percben Mignolet ütötte ki a játékszert egy szabadrúgást követően majd Fernando próbálkozását védte bravúrral a kapus. A 87.percben Company kapott sárga lapot. A 88.percben Henderson távoli lövését védte Caballero. A 89.percben Silva lövése ment a kapu mellé, az ezt követő szögletből Toure fejesét blokkolták a védők majd az ezt követő szögletből helyzet már nem alakult ki. A hosszabbítás 4 perc, melyben helyzet nem alakult ki következhetett a hosszabbítás.

A hosszabbítást a City kezdte. A szünetben Navas és Zabaleta állt be Sagna és Fernando helyére a kékeknél. A 93.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 101.percben vendég szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 103.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 105.percben egy kitűnő passzt követően Aguero került ziccerbe ám Mignolet hatalmasat védett a szögletből nem alakult ki helyzet. Ezzel véget is ért a hosszabbítás első félideje.

A hosszabbítás második félidejét a Liverpool kezdte. A 108.percben egy jobb oldali beadást követően két liverpooli zavarta egymást a kapun előterében így oda lett a helyzet. A 109.percben Caballero védett hatalmasat Origi fejesénél. Otamendi sárgult be a 110.percben, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki . Bony állt be a 110.percben Sterling helyére a vendégeknél. A 111.percben Origi maradt le centikkel egy bal oldali beadásról. A 112.percben Milner hibáját majdnem Aguero lőtte a kapuba de végül a léc fölé ment a labda. A 114.percben vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 118.percbe Toure és Lallana sárgult be. Az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. A 119.percben újabb szabadrúgás következett melyet követően szöglet következett, a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 120.percben még egy szöglet de helyzet ebből sem alakult ki. Ezzel véget ért a hosszabbítás melyet a büntetők követtek.

A büntető párbajt a Liverpool kezdte, Can lőtte a labdát a kapu közepébe laza mozdulattal 1:0! Fernandinho következett aki a kapufára lőtte a labdát a jobb oldalon marad az 1:0! Lucas következett aki Caballero kezébe lőtte a labdát 1:0! Navas lövése a jobb alsó sarokba csusszant 1:1! A következő lövő Coutinho volt ő a kapu közepébe de ami még fontosabb Caballero-ba lőtte a labdát 1:1! Aguero lőtte a labdát a kapu bal oldalába 1:2! Lallana lövése jónak tűnt azonban Caballero ezt is kivédte elképesztő mozdulattal maradt az 1:2! Toure következett aki a jobb alsó sarokba lőtte a labdát s ezzel a Manchester City győzött 1:3, összesítésben 2:4!

Az első félidő nagy csatát hozott ám sajnos ez a minőségre nem mondható el. Mindkét együttes igyekszik megszerezni a vezetést de a kapu előtt nagyon pontatlanok az együttesek. A nagyobb helyzeteket a City dolgozta ki. A második félidőben az események felpörögtek melyből a manchesteriek használtak ki. Ezt követően többször is eldönthették volna a mérkőzést ám minden ziccerüket kihagyták míg a vörösök gyakorlatilag egyből egyet be tudtak lőni. A hosszabbításban ugyan helyzetek alakultak ki de végül mindegyik kimaradt. A büntető párbajt a LIverpool kezdte jobban azonban az első büntetőn kívül mindet kihagyták illetve Caballero hihetetlenül védett. Összességében a jobb csapat győzött így a Manchester City megérdemelten emelhette a magasba a Kupát!

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.