MANCHESTER CITY F.C. – TOTTENHAM HOTSPUR

A Premier League 22. fordulóját rendezik meg a hét végén. A szombati versenynap rangadóját a Manchester City és a Tottenham Hotspur játssza. A hazai kékek az utóbbi időben nem hozták azt a meggyőző teljesítményt melyre a korábbi Guardiola féle együttesek képesek voltak (igaz más bajnokság, másik keret). A tabella 5. helyén állnak mindössze 2 ponttal városi riválisuk előtt, eddigi 21 meccsükből 13-at nyertek meg 3 döntetlen és 5 vereség mellett. Legutóbbi 5 bajnokijukon 3 győzelem mellett 2 vereség szerepel. Hazai pályán 10 mérkőzésből 6-ot nyertek meg 3 döntetlen és 1 vereség mellett, utolsó 5 hazai bajnokijukon 3 győzelmet arattak zsinórban 1 vereség és egy döntetlen mellett. Nem lép pályára Gündogan és Fernandinho előbbi sérülés utóbbi eltiltás miatt. Kérdéses a pályára lépése Kompany-nak és Fernando-nak. A vendégek jelenleg a tabella 2. helyén állnak. Kitűnő formának örvendenek csakúgy mint a tavalyi év ezen szakaszán. Az elmúlt 21 forduló alatt 13 győzelmet szereztek 6 döntetlen és 2 vereség mellett. Az utolsó 6 mérkőzésüket megnyerték. Idegenben 10 mérkőzésből mindössze 4 -et nyertek meg 4 döntetlen és 2 vereség mellett. Utolsó 5 idegenbeli mérkőzésükön 2 győzelem mellett 2 vereség és 1 döntetlen szerepel. Lamela és Vertonghen sérülés miatt nem lép pályára. A két együttes őszi összecsapásán a Tottenham nyert 2:0-ra. A mai összecsapásnak nincs egyértelmű esélyese, a hazaiakat nem szabad leírni ám az Everton elleni 4:0-ás verés már-már megalázó vereség. A vendégek pedig hiába győztek mindig az utóbbi hetekben minden győzelmi sorozat megszakad egyszer. Jó mérkőzés előtt állunk.

Manchester City: Bravo;Clichy;Kolarov;Otamendi;Zabaleta;Toure;Sane;De Bruyne;Silva;Sterling;Aguero

Tottenham Hotspur: Lloris;Dier;Alderweireld;Wimmer;Dembele;Rose;Wanyama;Walker;Eriksen;Alli;Kane

A mérkőzést a Tottenham Hotspur kezdte. 3.perc: Rose középre lőtt labdája húzott el a kapu előtt keresztbe. 6.perc: Otamendi lőtt a kapu fölé távolról. 7.perc: Silva lőtt a kapu mellé 17 méterről. 11.perc Zabaleta került ziccerbe ám előle fel tudtak szabadítani. 12.perc: Wimmer sárgult be, majd Silva lőtt a kapu fölé 17 méterről. 13.perc: Dier sárgult be. 14.perc: Otamendi találta el rosszul a játékszert ám a labda vissza került a hazaiakhoz akik a bal oldalról következhettek szabadrúgással ám helyzet ebből nem alakult ki. 20.perc: Silva lövését védte szögletre Lloris, az ezt követő szögletet követően Zabaleta lövése kerülte el centikkel a kaput. 25.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 27.perc: De Bruyne lőtt a kapu mellé 15 méterről. 32.perc: Wanyama lőtt távolról a kapu fölé. 34.perc: egy szép hazai támadás végén Sane fejelt a kapu mellé. 37.perc: Aguero kapott kitűnő labdát melyet kapura is fejelt ám Lloris hárítani tudta. 38.perc: sterling kapott jó kiugratást majd lőtt kapura de Lloris hárított. 39.perc: hazai szöglet melyet követően ismét Lloris hárított. A hosszabbítás 2 perc, 46.perc Kolarov sárgult be. Ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a Manchester City kezdte. A félidőben Son érkezett Wimmer helyére. 49.perc: Sane kapott kitűnő kiugratást melyet Lloris elnézett így a támadó az üres kapuba lőtt 1:0! 51.perc: Alli sárgult be valamint Otamendi. 53.perc: Lloris jött ki jól kapujából s mentett nagyot. 54.perc: Lloris újabb elképesztő hibáját követően De Bruyne lőtt az üres kapuba 2:0! 58.perc: egy jobb oldali beívelésre Alli érkezett a legjobban s fejelt az üres kapuba 2:1! 64.perc: Alderweireld helyére Winks érkezett. 67.perc: hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. 69.perc: szép hazai akció melynek végén Wanyama mentett fejjel. 76.perc: Sterling került ziccerbe s lőtt kapura miután kibillentették az eredmény maradt 2:1! 77.perc. egy kitűnő vendég támadás végén Son lőtt a hálóba 2:2! 79.perc: Dembele helyére Sissoko állt be a vendégeknél. 80.perc: két vendég szöglet következett helyzet azonban egyikből sem alakult ki. 82.perc: Sterling helyére Jesus állt be a hazaiaknál. 83.perc. Jeseus fejelt egy labdát centikkel a kapu fölé, az et követő támadás végén Jesus már a kapuba is betalált ám mint kiderült lesről. Ügyes játékosnak tűnik az ifjú titán. 85.perc: Stones állt be Clichy helyére, ezt követően szabadrúgás következett de helyzet nem alakult ki belőle. 87.perc: Wanyama sárgult be. 90.perc: Silva helyére Delph érkezett a hazaiaknál. A hosszabbítás 4 perc, 92.perc: De Bruyne lépett meg a jobb oldalon majd adott középre de helyzet végül nem alakult ki belőle. 94.perc: Lloris húzta le De Bruyne beívelését. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben a vendég együttes kezdett agresszívebben ám a hazaiak hamar átvették a mérkőzés irányítását. Előbb sok kis helyzetet alakítottak ki majd jöttek a nagyobbnál nagyobb ziccerek. Az összes valamire való helyzetet kihagyták a hazaiak. A második félidőben a hazaiak ott folytattál ahol abbahagyták egészen az első találatig. Lloristól meglepő módon nem csak az első találatnál hibázott hatalmasat hanem a második City találatnál is. Ekkor úgy tűnt a találkozó eldőlt. Ám a vendégek nem adták fel s két gyönyörű találatot követően ki tudtak egyenlíteni s meg is tudták őrízni kapujukat az újabb találattól. Összességében jó mérkőzést láthattunk ahol a hazaiak jobban rászolgáltak volna a 3 pontra ám a helyzeteket be kell rúgni különben ehhez hasonló eredmény is születhet.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.