MANCHESTER UNITED F.C. – TOTTENHAM HOTSPUR

A Premier League 10. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A forduló rangadójára szombaton kerül sor ahol a Manchester United a tabella második helyéről fogadja a Tottenham Hotspur együttesét akik a harmadik helyen állnak. A két klub közt csupán a gólarány dönt a vörös ördögök javára. Mindkét együttes  eddig 9 mérkőzéséből 6-ot nyert meg 2 döntetlen és 1 vereség mellett. A manchesteriek a szezont kezdték kitűnőn s csak a 4. fordulóban veszítettek először pontokat, ám az utolsó két bajnokijukon előbb egy döntetlent értek el Liverpoolban majd ismét idegenben a Huddesfield-től kaptak ki meglepetésre. A Tottenham a szezont kezdte gyengébben s az első 5 fordulóban mindössze 2 meccset nyert meg, legutóbb azonban az 5. fordulóban vesztettek pontot. A Bajnokok Ligájában mindkét együttes vezeti csoportját mely a Tottenham esetében nagy szó, ugyanis a Real Madird-ot és a Dortmundot is előzik. Hazai pályán a vörös ördögök eleddig veretlenek, míg a Tottenham inkább idegenben szerepel jól s 4 mérkőzését nyerte meg.  A sérültek listája mindkét oldalon meghatározó játékosokat rejt magában. Hazai oldalon Ibrahimovic;Fellaini;Pogba;Rojo és Carrik míg a vendégeknél a gólzsák Kane illetve Lamela és Wanyama szerepel a maródiaknál. A mérkőzés esélyese a hazai alakulat ám ettől függetlenül izgalmas  mérkőzés előtt állunk.

Manchester United: De Gea;Jones;Smalling;Bailly;Valencia;Herrera;Matic;Young;Mkhitaryan;Rashford;Lukaku

Tottenham Hotspur: Lloris;Alderweireldt;Dier;Vertonghen;Davies;Alli;Winks;Eriksen;Aurier;Sissoko;Son

A mérkőzést a A Tottenham Hotspur kezdte. 2.perc: Lukaku ment el a jobb oldalon majd adott középre ám a vendég védelem a kapu előtt mentett Rashford elől. 6.perc: Young ment el a jobb oldalon majd adott középre ám a labda mindenki előtt elment. 10.perc: hazai helyzet ám  Lukaku közelről a a kapu előtt ívelt keresztbe a senki földjére. 11.perc: Aurier lőtt távolról De Gea ölébe. 12.perc: hazai szabadrúgás 32 méterről melyet követően Rashford lőtt veszélyesen kapura de Lloris hárított. Az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. 17.perc: Son lövését blokkolta a hazai védelem. 20.perc: Sissoko távoli lövését De Gea védte, majd Alderweireld lőtt távolról az oldalhálóba. 222.perc: Smalling tisztázott szögletre melyből helyzet nem alakult ki. 28.perc: a hazai védelem blokkolta Son beadását, majd pár másodperccel később Sissoko lőtt a kapu fölé méterekkel. 34.perc: Aurier elől mentett Young. 36.perc: hazai szöglet melyet követően  a hazaiak indítottak kontra támadást ám helyzet nem alakult ki. 38.perc: hazai szöglet melyet követően Herrera lőtt a lelátóra. 41.perc: Aurier lőtt a lelátóra egy hazai védőről. 42.perc: vendég szöglet melyet követően De Gea húzta le magabiztosan a labdát. 44.perc: Alli szimulálását vette Moss játékvezető, helyzet nem lett a szabadrúgásból. 45.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Rashford adott középre de helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 1 perc melyben helyzet már nem alakult ki.

A második félidőt a Manchester United kezdte. 47.perc: hazai szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 51.perc: Young beadását Lloris kapta el. 53.perc: Eriksen lőtt a kapu mellé. 54.perc: Mkhitaryan lőtt középre melyet követően Rashford elől mentett nagyot Davies, majd ezt követően Lukaku elől mentett szintén Davies. 59.perc: hazai szöglet melyet újabb követett helyzet nélkül. 62.perc: Llorente és Dembelé állt be Son illetve Sissoko helyére a vendégeknél. 63.perc: Lloris tisztázott Lukaku elől. 64.perc: hazai szöglet melyet követően újabb sarokrúgás következett melyet Valencia lőtt izomból centikkel a kapu fölé. Ezt követően Mkhitaryan helyére Lingard állt be a hazaiaknál. 69.perc: De Gea húzott le egy beadást majd az ellentámadás végén Lloris kapta el a labdát. 70.perc: Martial érkezett Rashford helyére a hazaiaknál. 73.perc: egy gyönyörű kontra végén Lukaku lőtt kapura de Lloris hárítani tudott. 74.perc: Valencia esett a 16-oson belül sőt a védő be is sárgult. 75.perc. Eriksen lőtt távolról a kapu fölé. 77.perc. Eriksen beadását Alli lőtte 6 méterről a kapu mellé. 79.perc: Linard beadását Lukaku fejelte a bal kapufára, nagy helyzet maradt ki. 81.perc. Aurier passzolt lesről így a hazaiak hozhatták a játékszert. 81.perc: Martial kapott kitűnő labdát majd a ziccert 15 méterről a kapuba lőtte 1:0! A gólpasszt Lukaku fejelte be két védő közé nagyon pontosan. 90.perc: vendég szabadrúgás melyet követően Lingard elé pattant a labda aki hozzá hűen a ziccert a levegőbe lőtte. A hosszabbítás 3 perc, 92.perc: Darmian érkezett Young helyére. Ezzel ért véget a találkozó.

Az első játékrészben a hazaiak kezdtek jobban s az első 10 percben több helyzetük is akadt. Ezt követően a Tottenham egyre inkább uralta a mérkőzést melyet több próbálkozásuk is jelzett. Mourinho együttes inkább a gyors ellentámadásokat igyekezett kihasználni melyekből azonban ne alakult ki sok. Mindkét együttes alaposan bebiztosította a középpályát így a hiba is többször előfordult az együtteseknél. A második félidőben a hazaiak ugyan úgy kezdtek mint az első 10 percben ám eme mezőnyfölényüket az egész félidőre kiterjesztették. A meddő mezőnyfölénynek Martial vetett véget találatával amely teljesen megérdemelten született. A hazaiak ezt követően minden követ megmozgattak ám egyenlítés helyett majdnem még egy találatot kaptak. A Manchester United megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot!

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.