STOKE CITY-MANCHESTER UNITED F.C.

Elérkeztünk a 2015-ös Boxing Day-hez. Mint azt sokan tudják Anglia kissé mindig eltért az európai focitól de nem az újítások terén hanem a hagyományokhoz való ragaszkodás miatt. Európa minden elitbajnoksága pihen a Premier League kivételével. E napon az az Karácsony 2. napán mind a 20 együttes igyekszik meglepni focira éhes szurkolóit egy győzelemmel. A sort a Stoke City Manchester United összecsapás nyitja. E mérkőzés pikánsnak ígérkezik de nem a két együttes tabellán elfoglalt helyezése miatt. A hazaiak a 11. helyén állnak a tabellán 6 győzelemmel 5 döntetlennel és 6 vereséggel, az elmúlt 5 mérkőzésükön 2 győzelem mellett 1 döntetlent harcoltak ki s 1 vereséget szenvedtek. A sérültek listáján Given;Crouch;Odemwingie;Ireland;Muniesa és Cameron neve szerepel. A vendég együttes a tabella 5. helyezettje a Manchester United. E klubnál a problémák egyre csak halmozódnak. A helyezés önmagában még nem lenne katasztrófa de a mutatott játék már hetek óta a szurkolók idegeit sérti , de ezen felül az együttes a BL-t is beleszámítva 5 tétmérkőzés óta nyeretlen ráadásul a Bajnokok Ligájából is kiesett ennek köszönhetően. Ha mindez még nem lenne elég a csapatot egy sérüléshullám is súlytja. Jelenleg az 5. helyen áll a United 8 győzelemmel 5 döntetlennel és 4 vereséggel, az elmúlt 5 mérkőzéséből mindössze 1 győzelmet arattak 2 döntetlen és 2 vereség mellett. Egyes hírek szerint ha az elkövetkező két meccsen pontot vagy pontokat veszítenek a vörösök Van Gaal helyére más edző léphet. A sérültek listáján Shaw;Valncia;Rojo;Lingard szerepel valamint Schweinsteiger eltiltás miatt lesz kénytelen kihagyni a ma délutáni összecsapást.

Stoke City: Butland;Pieters;Wollscheid;Shawcross;Jhonson;Cameron;Whelan;Arnautovic;Afellay;Shaquiri;Krikic

Manchester United: De Gea;Jones;Smalling;Blind;Young;Carrick;Herrera;Depay;Fellaini;Mata;Martial

A mérkőzést a vendégek kezdték. Az első percben Herrera átadását Mata kezelte le szó szerint a 16-oson belül így a hazaiak hozhatták a játékszert. A 3.percben egy balról középre tett labda ment el De Gea kapuja előtt keresztbe de mindenki lemaradt róla. A 4.percben hazai szöglet következett melyet követően Whelan lőtt a kapu mellé. Az 5.percben Krikic lőtt távolról a kapu fölé. A 8.percben Arnautovic labdáját Butland juttatta majdnem Martial „kezébe” ám a hazaiak megúszták bekapott gól nélkül. A 9.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Arnautovic lőtt a kapu mellé. A 15.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Krikic lövését blokkolták a vendég védők. A 16.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 17.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Depay ívelt Butland kezébe. A 19.percben egy hatalmas védelmi hibát követően Jhonson csapott le a labdára majd adta középre ahol Krikic érkezett s lőtt a kapu közepébe 1:0! A 22.percben Krikic lőtte hátba Arnautovic-ot De Gea kapuja előtt. A 25.percben hazai szabadrúgás következett Young kezezését követően, a vendég védő az esetet követően be is sárgult. A szabadrúgást követően a labda a sorfalban landolt a kipattanó Arnautovic elé került aki 20 méterről kilőtte a jobb oldalát a kapunak, De Geá-nak esélye sem volt 2:0! A 228.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Depay lőtt kapura melyet Butland hárított de a labda kipattant ami Fellaini elé került aki nemes egyszerűséggel a kapus kezébe rúgta a labdát 6 méterről. A 30.percben Young szerelt Arnautovic elől szép mozdulattal. A 31.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 36.percben Arnautovic kapott kitűnő kiugratást s tört kapura ám ziccerből a kapu mellé lőtt. A 337.percben Martial passzolt Fellaini elé kinek lövését blokkolták a hazai védők, még e percben vendég szöglet következett melyet követően Butland húzta le a labdát. A 38.percben újabb vendég szöglet következett melyet követően egy újabb sarokrúgás következhetett de helyzet ebből sem alakult ki. A 40.percben Martial lőtt a kapu fölé. A 43.percben Shawcross mentett fejjel szögletre,majd a sarokrúgást követően ismét Shawcross fejelt az alapvonalon túlra. A hosszabbítás 3 perc, melyben helyzet nem alakult ki.

A második játékrészt a hazaiak kezdtek. A félidőben Van Ginkel állt be Whelan helyére a hazaiaknál valamint Rooney érkezett a vendégeknél Depay helyére. A 47.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Fellaini kézzel vette át a labdát agy a hazaiak hozhatták azt. A 49.percben Kirkic sárgult be színészkedésért. Az 52.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 58.percben Young ment el a jobb oldalon majd adott középre de labdájáról Rooney középen lemaradt. A 61.percben vendég szöglet következett melyet követően Butland indította Arnautovic-ot akit azonban Young szerelni tudott. A 64.percben Rooney középre adását követően Fellaini lőtt Butland-be tiszta ziccert követően. A 65.percben Diouf állt be Shaquiri helyére a hazaiaknál. A 66.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 68.percben Affelai lőtt a vendég kapu mellé. A 1.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Herrea lepattanó lövését blokkolták a hazai védők. A 72.percben Young mentett nagyot arnautovic előla kapu előterében. A 75.percben Adam érkezett Cameron helyére a hazaiaknál. A 80. percben Krikic került helyzetbe ám lövését De Gea védte szép mozdulattal. A 81.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Adam lőtt a kapu fölé. A 82.percben Pereira állt be Herrera helyére. A 84.percben Pereira sárgult be visszarántásért, ezt követően Adam lőtt távolról a kapu fölé. A 85.percben Martial lövését védte Butland, az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 86.percben Krikic lőtt kapura de De Gea hárítani tudott. A hosszabbítás 3 perc, a 91.percben egy gyors vendég támadás végén Blind lövését védte Butland, az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Több helyzet nem alakult kiígy maradt a 2:0-ás végeredmény.

Az első félidőben a Stoke dominálta a félidőt ami nem volt oly nehéz ugyanis a vendége együttes játékáról minden el lehetett mondani csak azt nem, hogy összeszedett. Az első hazai találat egy Depay hibának volt köszönhető a második azonban már Arnautovic kitűnő lövésének. A vendégek ezt követően igyekeztek szépíteni de nem járta sikerrel, a látottak alapján Van Gaal utolsó félideje következhet a Manchester United kispadján. A második félidőben a hazaiak ráültek az eredményre de ezt a vendég együttesnek nem sikerült kihasználnia így maradt az újabb vereség a vörös ördögöknek, lehet a Van Gaal érában utoljára…….

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.