Legutóbbi cikkek

MANCHESTER UNITED F.C. – CRYSTAL PALACE

A Premier League 2. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A Manchester United ugyanakkor először lép az idényben pályára hiszen az első fordulóban az Európa Liga elnyúló idénye miatt kaptak egy hét szabadságot. A Crystal Palace ugyanakkor már második mérkőzését játsza az idényben. A Southampton hazai pályán sikerült a Palace együttesének legyőznie. A vörös ördögök egy kiváló tavaszt követően jutottak be a …

Read More »

MAGYARORSZÁG – OROSZORSZÁG

A Nemzetek Ligája második mérkőzését hazai pályán játssza válogatottunk Oroszország ellen. Az első forduló meglepően magabiztos magyar együttest tárt fel a szurkolók szeme előtt. Törökországban mezőnyfölényben és ami még fontosabb jobb és pontosabb játékkal tudtak a válogatott tagjai diadalmaskodni. Az Orosz válogatott aznban keményebb diónak ígérkezik, még hazai pályán is. Az utóbbi időben az Orosz védelem még gólt sem kapott …

Read More »

OLYMPIQUE DE LYON – BAYERN MÜNCHEN

A Bajnokok Ligája a végéhez közeledik. Mindössze 2 mérkőzés maradt az idei évadból. A BL második elődöntőjét a Bayern München és a Lyon játssza. A két együttes kissé ellentétes utat járt be eddig. A Bayern München a Chelsea és a Barcelona kiütésével egészen magasra tette a lécet. A Lyon mint esélytelennek tartott együttes előbb nagy csatában a Juventus együttesét búcsúztatta …

Read More »

RB LEIPZIG – ATLETICO MADRID

A Bajnokok Ligája negyeddöntői e rendkívül pikáns mérkőzéssel folytatódik. A spanyol együttes felemás szezont futott, Simeone munkája idén eddig nem fizetődött ki oly mértékben mint korábban. A Lipcse tulajdonképpen tét nélkül léphet pályára hiszen még sosem jutott ekkora magasságba az elti lgát illetően. A két együttes nagy munkabírásáról híres így igazán kemény mérkőzés előtt állunk. Atletico Madrid: Oblak;Trippier;Savic;Gimenez;Lodi;Koke;Herrera;Saul;Carrasco;Vosta;Llorente Lipcse: Gulácsi;Angelino;Klostermann;Upamecano;Halstenberg;Sabitzer;Kampl;Laimer;Olmo;Poulsen;Nkunku …

Read More »

CHELSEA F.C.- WOLWERHAMPTON WANDERERS

A Premier League 38. fordulója több érdekes mérkőzést is tartogat. Figyelmünket ma a Bajnokok lIgája helyekért történő harc miatt a Chelsea és a Wolwerhampton Wanderers csatájára fókuszáljuk. Mindkét együttes számára kell a 3 pont. A hazaiak ha győznek indulnak a Bajnokok Ligájában kérdés csupán annyi, hogy a 3. vagy a 4. pozícióban zárják e az évet. A vendégeknek az Európa Liga …

Read More »

ARSENAL F.C. – LIVERPOOL F.C.

A Premier League 36. fordulóját rendezik meg a hét közben. A már bajnok Liverpool-ra ezúttal újabb rangadó vár mégpedig az Arsenal otthonában. Az őszi összecsapást a Liverpool magabiztosan nyerte meg. Jelenleg is a vörösök vannak jobb formában igaz az újra indulás óta több pontot hullajtottak el mint az egész addigi szezonban. Az Arsenal amennyiben hisz még az Európa Liga indulásban  úgy …

Read More »

ARSENAL F.C. – LEICESTER CITY

A Premier League 33. fordulóját rendezik meg hét közben. A tabella középső részén található némi meglepetésre az Arsenal. A londoni klub ugyan invesztált az igazolásokba ám úgy tűnik befektetett tőkéjük idén legalábbis nem fog megtérülni. Jelenleg nem valószínű, hogy nemzetközi kupaporondot érő helyezésük lehet. Igaz épp a mai mérkőzés az amely ehhez közelebb repíthati az ágyúsokat.  A Leicester City a tavasz …

Read More »

ATALANTA – NAPOLI

A Serie A 30. fordulójának rangadóját Atalantában rendezik A hazaiak a Napoli együttesét fogadják. Az Atalanta a 4. helyen áll mely Bajnokok ligáját ér míg a Napoli a 6. helyen szerénykedik Európa Liga selejtezős helyen. Az idei év részben az Atalanta támadó focijáról szól. Szinte hihetetlen mennyire eredményes focit tudnak játszani Serie A-hoz képest. 28 meccsükből 17-et nyertek meg 6 …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.