Home » Sportfogadás tippek és stratégiák » Elemzések » A.C. MILAN – INTERNACIONALE F.C.

A.C. MILAN – INTERNACIONALE F.C.

A Serie A 4. fordulóját rendezik meg a hétvégén ahol a forduló rangadójára a szombati játéknapon kerül sor a San Siro Stadionban. Ezúttal az A.C. Milan együttese hazai pályán fogadja a szintén otthon játszó Inernacionale együttesét. A hazaiaka bajnokságot jól kezdték 2 győzelem és 1 vereség mellett, míg ellenfelük mindhárom eddigi mérkőzését megnyerte. A két együttes közül az Inter számít idén erősebb felállású gárdának a nevek terén hiszen Lukaku és Sanchez a Manchester United-től érkeztek s már bizonyított játékosok. A mIlan leginkább stabilizálta együttesét, így minden bizonnyal isén is harcben lesznek a Bajnokok Ligája illetve Európa Liga indulásért. A mai mérkőzés hatalmas csatát ígér. Az összecsapás esélyese az Inter együttese.


Milan: Donnarumma;Rodriguez;Romagnoli;Musachhio;Conti;Kessie;Biglia;Calhanoglu;Suso;Leao;Piatek


Inter: Handanovic; Godin;De Vrij;Skririnar;Asamoah;Brozovic;Barella;D’Ambrosio;Sensi;Lukaku;Martinez


A mérkőzést az Inter kezdte.4.perc: Piatek lövését Handonovic védte könnyű szerrel. 12.perc: Martinez lövését Donnarumma védte könnyedén. 12.perc: vendég szöglet melyet követően Godin lövését védte Donnarumma. 19.perc: ismt a hálóőr munkában ezúttal Lukaku lövését védte. 20.perc: Martinez próbálkozott ismét hiába. 21.perc: vendég szöglet melyet követően D’Ambrosio tévedett kevest. 26.perc: két hazai és egy vendég szöglet követte egymást helyzet nélkül. 35.perc: D’Ambrosio lövését védte Donnarumma. 39.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. Több nagy helyzet már nem alakult ki a félidőben.


A második félidőt a Milan kezdte. 48.perc: Conti sárgult be. Sensi passzát Brozovic lőtte a hálóba, videón megnézték jogos a tlálat 0:1! 57.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 61.perc: Donnarumma ezúttal is bravúrral hárított. 64.perc: Calhanoglu helyére Paqueta állt be. 67.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 71.perc: Vecino állt be Sensi helyére illetve Rodriguez helyére Hernandez. 76.perc: Martinez helyére POlitano állt be. 78.perc: Lukaku fejelt a hálóba 0:2! 81.perc: Politano lövése kerülte ela kaput. 82.perc: Candreva állt be Barella helyére. 82.perc: Lukaku sárgult be. 83.perc: Rebic állt be Leao helyére. 86.perc: Hernandez lőtt a kapufára szép lövés volt. 88.perC: Rebic sárgult be. A hosszabbítás 5 perc, 93.perc: Candreva hagyott ki nagy ziccert.


Az első játékrészben az Inter elképesztően nagy nyomást gyakorolt a Milan gárdájára. Igaz a hazaiak is egy-egy helyzetet ki tudtak alakítani. Kisebb csoda, hogy az eredményjelző 0:0-át mutatott a félidőben. A második játékrészben is a vendégek akarata érvényesült igaz ekkor már két találat mellett. A hazaiak képtelenek voltak erőt kifejteni.Az Inter megérdemelten nyert s vezeti hibátlanul a tabellát.

Check Also

MANCHESTER UNITED F.C. – ARSENAL F.C.

A Premier League 7. fordulóját rendezik emg a hétvégén. A forduló utolsó mérkőzése hozza az …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.