ANGLIA-OROSZORSZÁG

A B csoport második mérkőzése zárja a mai napot, amely az eddigi 4 összecsapás közül talán a legnagyobb presztízsű ugyanis Anglia válogatottja Oroszország együttesével mérkőzik meg. Az angolok minden nemzetközi eseményre hatalmas reményekkel érkeznek majd a csoportjukból miután továbbjutnak szinte csak szenvednek s a nyolcaddöntőkig sem mindig jutnak el, hiába a világsztárok sora. Az idei évben Angliában valami megváltozott (Leicester bajnoki cím) s a válogatott is ehhez mérten kevesebb világsztárt rejt magában. Természetesen a tradicionális együttesek képviseltetik magukat ám a Leicester,Tottenham a korábbinál több játékost delegál. Az Orosz együttes a korábbiaknál valamivel gyengébbnek tűnik az előzetes erőfelmérések alapján, ám egy masszív együttes amely mindenki dolgát meg tudja nehezíteni. Meghatározó játékosok nem hiányoznak egyik együttesből sem. Jó mérkőzés előtt állunk.

Anglia: Hart;Walker,Cahill;Smalling;Rose;Rooney;Dier;Alli;Lallana;Kane;Sterling

Oroszország: Akinfeev;Schennikov;Berezutski;Ignashevich;Smolnikov;Neustadter;Golovin;Kokorin;Shatov;Smolov;Dzyuba

A mérkőzést az Angol együttes kezdte. A 3.percben Alli távoli lövése ment el a jobb kapufa mellett. Az 5.percben Lallana középre adott labdáját az orosz védők fejelték ki. A 7.percben Lallana kapott kitűnő labdát majd mehetett Akinfeev kapujára a lövését a hálóőr nagy bravúrral hárítani tudta. az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 12.percben Alli adott középre de csapattárs helyett az orosz védelem tisztázott, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 13.percben újabb angol sarokrúgás következett Sterling szlalomját követően melyből Kane lőtt a kapu fölé. A 16.percben orosz szabadrúgás következett melyet követően Inashevich fejelt Hart kezébe. A 21.percben Rose veszélyesnek tűnő lövését blokkolta az orosz védelem. A 22.percben Lallana lőtt kapura de ha csak centikkel is de a bal lapufa mellé lőtt. a 24.percben ismét Sterling-et állították meg melyet követően szöglet következett de helyet ezúttal sem alakult ki. A 28.percben Anglia megszerezte Kane révén a vezetést de les gól címén érvénytelenítették azt, jogosan. A 28.percben Kane szabadrúgása ment ki az alapvonalon. A 37.percben újabb angol szöglet következett de a helyzet ezúttal is elmaradt. A 41.percben Rose lövése ment el a kapu mellett. A hosszabbítás egy perc melyben helyzet már nem alakult ki.

A második félidőt az orosz válogatott kezdte. Az 53.percben Kane szabadrúgása ment el a kapu mellett. Az 55.percben Rooney szabadrúgása ment a léc fölé. Az 58.percben Kokorin lövését blokkolták az angol védők, az ezt követő szögletből helyzet nem egy újabb szöglet azonban kialakult, találat ebből sem született. A 60.percben Golovin csinált magának helyet majd lőtt messze a lelátó mellé. A 60.percben orosz szöglet következett melyet követően Berezutski fejelt a kapu fölé. A 62.percben Cahill sárgult be. A 63.percben Smolov lőtt a kapu mellé. A 72.percben Ronney egy lepattanó lövést követően lőtt a kapu közepébe de Akinfeev hárítani tudott. A 72.percben angol szabadrúgás következett jó helyzetből melyet Dier lőtt a kapu jobb felső sarkába 1:0! A 77.percben Golovin helyére Shirokov érkezett az oroszoknál. A 78.percben Rooney helyére Wilshere állt be az angoloknál. A 79.percben Lallana lőtt jó helyzetből a kapu mellé. A 80.percben Neustadter helyére Glushakov állt be. A 85.percben Smolov helyére Mamaev érkezett. A 87.percben Milner érkezett Sterling helyére. A hosszabbítás 3 perc, a 91.percben orosz szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 92.percben Berezutski fejelt kiszorított szögből a kapuba 1:1! Ezzel véget is ért az összecsapás.

Az első játékrészben az angol együttes kezdett agresszíven s gyakorlatilag a félidő végéig nyomás alatt tartották az orosz védelmet. Kapura nagyságrendileg 10-szer lőttek míg az oroszok egyszer ám az eredményjelzőn 0:0 áll ami az oroszokra nézve hízelgő. A második félidőben az angol együttes nem helyezett akkora nyomást az oroszok kapujára így a szbornaja több kisebb helyzetet is ki tudott alakítani. A vezető találatot ugyan sikerült megszereznie az angol válogatottnak ám a mérkőzés végén az oroszok valahogy ki tudtak egyenlíteni. Jó mérkőzés volt nagyon látványos az EB eddigi legjobb mérkőzése, az angolok sajnálhatják,hogy annyi helyzetből nem tudtak még egy gólt összehozni. Az oroszok pedig megköszönhetik, hogy kitűnő arányban használták ki helyzeteiket.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.