BAYERN MÜNCHEN F.C. – T.S.G. HOFFENHEIM

A Bundesliga 10. Fordulójához érkeztünk, melynek péntek este már lejátszották az egyik rangadóját ahol a Herta BSC hazai pályán verte a Münchengladbach-ot 3:0-ra. A mai napra is jutott egy érdekesnek ígérkező összecsapás amelyen a tabella élén álló Bayern München fogadja a tabella 3. helyén álló Hoffenheim-et. A hazaiak a bajnokságban 9 mérkőzést követően 7 győzelemmel és 2 döntetlennel 23 pontot gyűjtve 4 ponttal előzi meg mai ellenfelét. A Bayern az utóbbi 5 mérkőzésén 3 győzelmet aratott 2 döntetlen mellett, hazai pályán 4 meccsből 4 -et nyert meg. a hét közben a Bajnokok Ligájában nyerni tudtak a bajorok és már biztosan a legjobb 16 közt tudhatják magukat. A sérültek listáján Martnez szerepel. A vendég Hoffnheim a szezon eddigi meglepetés csapata, részben Szalai Ádámnak is köszönhetően. Eddigi 9 mérkőzésükből 5-öt nyertek meg 4 döntetlen mellett, így tehát ma két még eddig veretlen csapat mérkőzik meg. Az utóbbi 5 meccsén a Hoffenheim 5 győzelmet aratott zsinórban, idegenben 4 mérkőzésből 2-őt nyert meg 2 döntetlen mellett. A sérültek listáján Schwegler és Uth szerepel. Az együttesek korábbi mérkőzéseit a Bayern uralja s csak egy-egy döntetlen fedezhető fel.  Éedekes mérkőzés előtt állunk ám az esélyes egyértelműen a hazai gárda.

Bayern München: Neuer,Bernat;Hummels;Boateng;Rafinha;Vidal;Alonso;Thiago;Robben;Lewandowski;Costa

Hoffenheim: Baumann;Sule;Vogt,Hubner;Rudy;Kaderabek;Amiri;Demirbay;Zuber;Wagner;Kramaric

A mérkőzést a Bayern München kezdte. 7.perc: Robben lőtt a kapu fölé Lewandowski passzát követően. 11.perc: egy jobbról érkező beadást Lewandowski fejelt majdnem a vendég kapuba. 14.perc: Rafinha kapott jó labdát majd lőtt Baumann kezébe, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 16.perc: egy kitűnő vendég támadás végén Demirbay kapta a 16-oson üresen a labdát s lőtt a kapu jobb felső sarkába 0:1! 19.perc. Neuer védte Kaderabek próbálkozását. 20.perc: veszélyes hazai támadás melynek végén Baumann-ról kipattant a labda ám Thiago a kapusba lőtte a labdát. 34.perc: egy jobb oldali középre adást követően Hubner talált saját kapujába 1:1! 39.perc: hazai szabadrúgás következett melyet követően Robben lőtt a sorfalba. 42.perc: Costa lőtt keresztbe a kapu előtt. a hosszabbítás 1 perc, melyben helyzet nem alakult ki.

A második félidőt a Hoffenheim kezdte.A félidőben Hubner helyére Bicakcic állt be. 47.perc: Baumann hárított egy trükkös beadást. 49.perc: hazai szabadrúgás következett melyet követően helyzet nem alakult ki. 51.perc: hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. 52.perc: Vidal jobb oldali beadását Thiago fejelte a kapu fölé. 54.perc: ismét Bumann hárított egy veszélyes bal oldali beadást. 56.perc Rudy sárgult be. 57.perc: Rupp állt be Amiri helyére a vendégeknél. 62.perc. hazai szöglet következett melyet követően ezúttal sem alakult ki helyzet. 66.perc. Robben volt agilis de beadási kísérletét a vendég védelem vágta ki. 68.perc. Müller érkezett Vidal helyére. 69. perc: Neuer húzta le Kramaric beadását. 70.perc: Kaderabek lövését védte Neuer majd az ezt követő támadás végén Amiri lövését blokkolta a hazai védelem. 71.perc: Kramaric helyére Vargas állt be a vendégeknél. 75.perc: újabb hazai szöglet melyet követően hazai szabadrúgás következett melyet Alonso lőtt a kapu fölé. 77.perc: egy szép hazai támadás végén a vendég védelem mentett szögletre, a sarokrúgásból gólveszély ne alakult ki. 78.perc: Robben helyére Coman állt eb a hazaiaknál. 80.perc: Costa bal oldali beadását Müller fejelte a kapu közepében álló Baumann kapusba. 81.perc: egy veszélyes vendég kontra végén Neuer szedte fel a labdát. 82.perc: Boateng helyére Alaba állt be. 86.perc: hazai szögelt következett melyet követően 87.perc Hummels várt sokat majd lőtt  kapufára, szöglet következett melyet Baumann húzta le a labdát. 89.perc: újabb Bayern szöglet következett melyet követően Hummels fejelt a kapu mellé. 90.perc: Bicakcic sárgult be. A hosszabbítás 3 perc, 92.perc: Fogt blokkolta Lewandowski lövését, majd Müller lőtt az üres kapu helyett a kapufára maradt az 1:1! 93.perc: vendég kontra mely végén Vagner maradt le Kaderabek labdájáról. Ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a mérkőzést némi kép meglepően a Hoffenheim irányította oly annyira,hogy még a vezetést is megszerezték. Természetesen a mezőnyfölényt a hazaiak birtokolták de egy-egy kisebb helyzeten kívül nem tudtak egyebet kialakítani. ezt követően jött szinte a semmiből az egyenlítő találat Zuber révén. A második félidőben a Bayern növelt tempóján s rengeteg helyzetet alakított ki de a kapuba már nem tudtak betalálni. A vendégek is egy-egy kisebb helyzetet ki tudtak alakítani a kontrákból ám Neuer-nek nem akadt komoly dolga. Érdekes mérkőzést láthattunk.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.