BELGIUM  – ANGLIA

BELGIUM – ANGLIA

A Világbajnokság a végéhez közeledik. A szombati játéknapon immár a bronzérem lesz a tét. E mérkőzésen a válogatottak egyedüli módon a VB-n már találkoztak egymással mégpedig a G csoportban. Belgium és Anglia akkor egy nem túl izgalmas mérkőzésen játszott 1:0-t s ekkor a gyakorlatilag csere együttessel kiálló Belgák tudtak egy szépségdíjas góllal nyerni. A Belgák útja a már korábban említett G jelű négyesből indult, első összecsapásukat Panama ellen 3:0-ra nyerték majd Tunéziát győzték le 5:2-re. A harmadik csoportkörben pedig Angliát 1:0-ra így csoportelsőként Japánnal mérkőztek meg a legjobb 16 között ahol már 2§:-ás hátrányban is voltak ám végül 3:2-re győzni tudtak. Őket a Brazilok követték a 8 között ahol ha nem is simán de okos játékkal 2:1-re nyertek. Az elődöntőben a Francia válogatott várt rájuk ahol 1:0-ra kikapat egy pontrúgást követően. Az Angol válogatott útját Tunézia ellen kezdte s egy utolsó perces gólnak köszönhetően 2:1-re diadalmaskodtak. A második mérkőzésükön Panama ellen nagy győzelmet arattak 6:1 majd az említett Belgák elleni meccsen 2:1-re kaptak ki. A legjobb 16 között Kolumbiával vívtak ádáz csatát majd hosszabbítás utáni büntetőkkel jutottak tovább. A legjobb 8 között Svédországot győzték le 2:0-ras ezt követően e horvátoktól kaptak ki az elődöntőben hosszabbítást követően 2:1-re. a mai mérkőzés esélyese inkább a Belga válogatott ám semmi sincs kőbe vésve.

Belgium: Courtois;Vertonghen;Kompany;alderweireldt;Menuier;Tielemans;Witsel;Chadli;Hazard;Lukaku;De Bruyne

Anglia: Pickford;Jones;Stones;Maguire;Rose;Delph;Dier;Cheek;Trippier;Sterling;Kane

A mérkőzést Belgium kezdte jobban s Menuier 16 méterről leadott lövését követően áris 1:§ volt a Belgáknak. A 11.percben szokásához híven sterling hagyott ki ordító helyzetet. A 12.percben belga kontra melynek végén Pickford védte bravúrral De Bruyne lövését. A 24.percben Kane lőtt kevéssel a kapu mellé. Ezt követően is a belgák támadtak majd a 35.percben Alderweireldt lőtt kevéssel a kapu fölé. A 39.percben Chadli sérült meg helyére Vermaelen érkezett. Több helyzet nem alakult ki a félidőben.

A második játékrészt Anglia kezdte. A félisőben Sterling helyére Rashford állt be illetve Rose helyére Lingard. Az 50.percben Trippier próbálkozását szögletre mentették á Courtois résen volt s leszedte a labdát. az 52.percben Jones sárgult be. A 60.percben Mertens váltotta Lukakut. Zsinórban 1 belga és két angol szöglet következett helyzet nélkül. a 70.percben Dier hagyott ki egy kecsegtető lehetőséget. Ezt követően két angol szöglet következett helyzet nélkül. A 74.percben Maguire ugrott túl mindenkin ám kevéssel a kapu mellé fejelt. 76.perc: Maguire sárgult be. A 78.percben Dembele állt be Tielemans helyére. 80.perc: Menuier csodás lövését Pickford védte hatalmas bravúrral. A 82.percben De Bruyne passzolt Hazard elé aki a kapuba is lőtt 2:0 a mérkőzés eldőlt. A 84.percben Alli váltotta Cheek-et. A 93.percben Witsel sárgult be. Ezzel ért véget a bronzmérkőzés.

Az első játékrészben Belgium esélyeshez méltóan kezdett s játszott is végig. Anglia legnagyobb helyzetét egyik legrosszabb formájában játszó Sterling hagyta ki. A második félidőben Anglia mindent megpróbált az egyenlítés érdekében ám helyzeteiket nem tudták kihasználni s a belgák a végén ezt meg is büntették. Az erőviszonyoknak és a játék képének megfelelő eredmény született!!!

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.