BUNDESLIGA 2018-2019

A 2018-2019.-es kiírás rengeteg érdekes mérkőzést tartogatott számunkra. Az idény eleji kérdésekből ahogy teltek a fordulók egyre több lett s némi meglepetésre a Bajnoki cím is ezen kérdések sorába kapcsolódott.

Az idény elején gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartott esemény miszerint nem a Bayern München nyeri a bajnokságot a tél közepére relizálódni látszott. A bajorok több játékosa formaingadozásban szenvedett s a nagy öregek sem tudták már úgy húzi a bajorok szekerét. Kovac edző személye körül egyre több kérdés merült fel az alakalmasságát illetően. A Bajnokok Ligájából a tavasz folyamán nemes egyszerűséggel estek ki igaz a Liverpool együttese ellen akik várhatóan a BL trófeát is be fogják zsebelni. Végül a bajnoki cím mégiscsak (bőrnadrágos szempontból) a méltó helyére került az az az Allianz Arénába ám nem várt fordulatokon keresztül.

A bonyodalmakat a Dortmund kitűnő kezdése eszközölte a bajorok háza táján. Kitűnően kezdtek a sárga-feketék s teljesítményük az idény előrehaladtával javulni látszott. A tavasz elején szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Bayern még labdába rúghat a bajnoki címért vívott versenyben. Aztán elkezdett csökkenni a B.V.B. előnye. S ahogy teltek a fordulók egyre csak koptak a pontok. A tavaszi rangadót a Bayern münchen nyerte hatalmas fölénnyel. Ekkor úgy tűnt eldőlni látszik a bajnoki cím a lélektanilag megtörni látszó dortmund részéről. Ám ekkor ismét bajor pontvesztések szemtanúi lehettünk ráadásul az öltöző felől is érkeztek negatív hangok (Levandowski verekedése). Végül a cím az utolsó 5 fordulóban dőlt el s leginkább a Dortmund magát okolhatja hiszen hazai pályán kapott ki az akkor még kiesés elől menekülő Schalke együttesétől majd Bremenben 2 gólos előnyt adtak le. Ezen győzelmek megszerzésével gyakorlatilag a bajnoki cím meg is lehetett volna.

A bajnokság talán legkiegyenlítettebb teljesítményét a Lipcse produkállta akik végig a dobogón tartózkodtak s ugyan mindig “csak” karnyújtásnyira de a trófea megszerzésétől belátható távolságban tudtak maradni. Gulácsi több alaklommal bizonyult a forduló e egyben csapata legjobbjának. Végül a Bajnokok lIgája helyezést megérdemelten szerezte meg a Lipcse. A meglehetősen nagy hullámasutat bejáró Bayer leverkusen végül utolsó fordulós győzelmével biztosította helyét a legjobb 4 között. Leverkusen szurkolók pár évet öregedhettek e szezon során.

Végül de nem utolsó sorban térjünk ki a Hertha együttesére. Dárdai Pál e klub alfája s omegája is volt egyben. Nemcsak játékosként de edzőként is elképesztő hegyeket s völgyeket is megjárt szeretett klubjával mely végül a bajnokság 11. helyén végzett. A klub vezetése a szezon végéhez közeledve egy 5-ös vereség széria után tájékoztatást adott ki mely szerint a következő idényben Pali nélkül képzelik el a kispadot. Érdekes, hogy a magyar közvéleményen túl a német szurklók is kiakadtak sőt talán még jobban sajnálták honfitársunkat mint mi magunk. Tény, hogy egy a kiesés elől menekülő együttesből kis híjján Európa Liga főtáblán szereplő együttest faragott Dárdai, minimálisnak mondható büdzséből.”DANKE PALI” szólt az utolsó meccset követően!!!

A következő év is sok kérdést tartogat a Bundesliga szerelmesei számára, ugynakkor feltehetően a Bayern München ismét a dobogó legtetejéért fog kisebb vagy nagyobb harcot vívni a többi együtessel. A Borussia Dortmund-ot feltahetően a nyár folyamán gyengíteni fogjákmíg a többi bayern ellenlábasnál sem lehet óriási erősítésekre számítai.

Check Also

ARSENAL F.C. – CHELSEA F.C.

A nemzetközi klubfoci az utolsó előtti mérkőzéséhez érkezett a 2018-2019-es szezont illetően. A döntőbe két …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.