Sportfogadás tippek és stratégiák

Fred nevetséges tizenegyese

A 2014-es VB-n is már roppant gyengén szerepelt Fred a Brazil csatár, de úgy látszik, ezt sikeresen tudja folytatni, és továbbra sem talál a kapuba. Augusztus 17-i mérkőzésen, ahol Fluminense – Botafogo összecsapás volt, megint kihagyta a kihagyhatatlant, a ma már mindenki által jól ismert focista.

Read More »

Megbüntették az FC Barcelonát, nem igazolhat.

Hatalmasat bukott az FC Barcelona, mert az egyesület megsértette a fiatalkorúakra vonatkozó szerződési szabályokat. A csapat fellebbezett, de a FIFA elutasította, így a Barcelonát áprilistól egy évre kizárják a hazai és nemzetközi átigazolásokból.  Ez csak a vásárolt játékosokra vonatkozik, tehát a csapat továbbra is eladhat. A FIFA vizsgálata alapján a következők derültek ki, amik maguk után vonták a büntetést. A …

Read More »

BURNLEY F.C-CHELSEA F.C

A Premier League 1. fordulójának záró mérkőzését rendezik meg ma este 21:00-ás kezdéssel. A Monday Night Football mindig jó hangulatú és kitűnő iramú mérkőzéseket hozott az eddigiek során és remélhetőleg így lesz ez a ma este folyamán is. Ugyan az idény eleji forma több csapatnál is erősen látszódott a hétvége folyamán ám vélhetően a Chelsea-n ez a „betegség” nem fog …

Read More »

Arsenal F.C Crystal Palace F.C

A Premier League 1. fordulójának szombati záró mérkőzését rendezik meg ma 18:30-as kezdéssel. Az előző idény 4. helyezettje az Arsenal fogadja az Emirates Stadiumban a Crystal palace együttesét. Friss hír a vendégekkel kapcsolatban, hogy a tavalyi sikeredző Toni Pulis 2 nappal a rajt előtt elhagyta a klubbot mert összekülönbözött az igazolássokkal kapcsolatban a csapat tulajdonosával. Az Arsenal a nyáron erősödött …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C-SWANSEA F.C

Elérkeztünk a 1014-2015-ös Permier League nyitányához melyen a Manchester United mérkőzik meg a Swansea együttesével. Mindkét gárda az előző szezonban is az első osztályban szerepelt. A Swansea a középmezőnyben végzett míg a United a csalódást keltő 7. helyen. Azóta nagy változások mentek végbe az Old Traffordon. Menesztették David Moyest maj a nyár folyamán kinevezték Luis Van Gaalt a holland válogatott …

Read More »

REAL MADRID F.C-SEVILLA F.C

Az eurpai kupaidény lassacskán beindul. Korábban a BL selejtezők kezdődtek el s a mai este folyamán már a „nagyok” is bemutatkoznak. A bajnokok Ligája győztese a Real Madrid F.C mérkőzik meg az Europa Liga győztesével a Sevilla F.C-vel. Mindkét együttes a felkészülés közepén jár mivel a BBVA Liga csak később rajtol el azonban így is rendkívül izgalmas jó mérkőzésre van …

Read More »

MAGYARORSZÁG-SZERBIA

Elérkeztünk a magyarországi Vízilabda Eb utolsó mérkőzéséhez az az a férfi döntőhöz melyben Magyarország és Szerbia mérkőzik meg a címért. A két válogatott már a csoportkörben összefutott ahol Benedek Tiborék 10:8 arányban megverték a Szerbeket,azonban ez egy kevésbé fontos meccs eredménye,ezt követően mind a Szerbek mind a Magyarok vették az eléjük kerülő akadályokat. Az elődöntők során a Magyarok az Olasz …

Read More »

MAGYARORSZÁG-OLASZORSZÁG

A budapesti rendezésű Vízilabda Európa Bajnokág férfi elődöntőjét rendezik meg ma 19:00-ás kezdéssel ahol Magyarország  Olaszországgal mérkőzik meg a döntőbe jutásért. A csoportkörben Benedek Tibor együttese mindegyik mérkőzését magabiztosan nyerte meg  így jutott az elődöntőbe. Az olasz válogatott a másik csoportban végzett a második helyen így egy negyeddöntő mérkőzést kellett játszania Görögországgal akiket hatalmas csatában 5 méteresekkel győztek le. Érdekes …

Read More »

Magyarország – Horvátország 20:30 (M1 20:20 ; Eurosport2 20:30)

Tét nélkül ugorhat a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda medencéjébe Benedek Tibor együttese a csoportkör utolsó mérkőzésén. A hazai együttes, a mai végeredménytől függetlenül már az elődöntőbe (07.25.) jutott az eddig bezsákolt 4 győzelmével. A mai ellenfél az olimpiai bajnok horvát csapat lesz. A horvátok részéről befolyásolja a mérkőzést a 16:00-kor (Eurosport2) kezdődő szerb – spanyol összecsapás, ahol, ha valamelyik csapat …

Read More »

NÉMETORSZÁG-ARGENTÍNA

Elérkeztünk a Világbajnokság utolsó és egyben legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzéséhez. E mérkőzést világszerte milliárdnyi ember követi. Németország és Argentína hosszú utat járt be míg idáig eljutottak. A Németek útja a G csoportban indult ahol először Portugáliát verték meg 4:0-ra. Ezt követően Ghana együttesével játszottak 2:2-es döntetlent majd a harmadik körben Usa válogatottját győzték le 1:0-ra így 7 ponttal csoportelsőként jutott …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.