Labdarúgás

LIVERPOOL F.C. – CHELSEA F.C.

A Premier League 34. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A forduló rangadóján vasárnap a Liverpool hazai pályán fogadja a Chelsea együttesét. Mindkét együttes számára elképesztően fontos mérkőzés következik-. A hazaiak a Manchester City-vel futnak óriási versenyt a PL bajnoki címéért míg a vendégek a Tottenham Arsenal és Manchester United 3-asból szeretnék szeretnének minimum két együttest megelőzni az említettekből s legrosszabb ... Tovább a cikkhez »

MANCHESTER UNITED F.C. – F.C. BARCELONA

A Bajnokok Ligája negyeddöntői a szerdai napon folytatódnak. Az este folyamán az Ajax együttese otthon fogadja a végső győzelemre is esélyesnek tartott Juventus együttesét míg a BL másik nagy favoritja a Barcelona a Manchester United vendége lesz. A vörös ördögök a csodával határos módon hátrányból fordítva idegenben vívták ki a továbbjutást a PSG ellen ráadásul gyakorlatilag a c keretüket pályára ... Tovább a cikkhez »

JUVENTUS F.C. – A.C. MILAN

A hétvégén rendezik meg a Serie A 31. fordulóját. A szombati játéknap kiemelkedő mérkőzése a Juventus Milan összecsapás lesz. A hazaiak kitűnő formában játszanak s menetelnek a hazai kupában illetve a Bajnokok Ligájában is. Jelenleg 18 ponttal előzik meg a Napoli együttesét tehát már csak karnyújtásnyira van a zebrák újabb bajnoki címe. A Juventus utolsó 5 bajnokijából 4-et megnyert egy ... Tovább a cikkhez »

LIVERPOOL F.C. – TOTTENHAM HOTSPUR

A Premier League 32. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A válogatott szünetet követően az együttesek labdarúgói “újult” erővel vágnak neki a hajrának. A forduló több érdekes mérkőzést is tartogat ám mind közül a legkiélezettebbnek a Tottenham liverpooli vendégjátéka ígérkezik. A hazaiak a tavasz folyamán elherdálták előnyüket a Manchester City-vel szemben s tulajdon képen lépéshátrányba kerültek, igaz hátrányuk mindössze 1 pont ... Tovább a cikkhez »

REAL MADRID F.C. – AJAX AMSTERDAM

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói közül kevés olyan összecsapás akad jelen pillanatban ahol ennél a párharcnál lefutottabbnak gondolnák a szurkolók a továbbjutás kérdését. A királyiak idegenben 2:1-re diadalmaskodtak. Igaza az Ajax nem vallott szégyent sőt a videó bíró mintha kicsit a kárukra is tévedett volna. Minden esetre a Real Madrid-nak nem szokása az egyenes kieséses szakaszban pontokat illetve gólokat adományozni ... Tovább a cikkhez »

CHELSEA F.C. – MANCHESTER UNITED F.C.

A legősibb kupasorozatban elérkezett az egyenes kieséses szakasz egy újabb állomása ahol kiderül mely együttesek jutnak a legjobb 8 együttes közé. A sorsolás az idei évben nem kíméli a Manchester United-et akik az előző fordulóban idegenben verté ki a sorozat legeredményesebb együttesét az Arsenal-t. Majd ebben a körben a szintén nem túl szerencsés Chelsea együtteséhez látogatnak a Stand Ford Bridge-re. ... Tovább a cikkhez »

TOTTENHAM HOTSPUR – B.V.B. BORUSSIA DORTMUND

A szerdai játéknappal folytatódik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorozata. Az este folyamán két mérkőzést rendeznek melyek közül izgalom tekintetében kiemelkedik a Tottenham Hotspur és a Borussia Dortmund találkozója. Mindkét együttes jó szezont fut. A dortmundiak hazájuk bajnokságában remekelnek s vezetik a tabellát míg a Tottenham magabiztosan tartja a helyét a PL. dobogó 3. helyén. Mindkét együttesben vannak sérülések így a ... Tovább a cikkhez »

ATLETICO MADRID – REAL MADRID F.C.

A Spanyol Bajnokság 23. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A hétvége rangadóját az Atletico Madrid és a Real Madrid játssza. A két együttes a forduló előtt a tabella 2. illetve 3. helyét foglalta el. A hazaiak stabil teljesítményt nyújtva tartják már több forduló óta helyüket, míg a vendégek az utóbbi időben egyre jobb és magabiztosabb játékkal előzték meg a Sevilla ... Tovább a cikkhez »

REAL MADRID F.C. – SEVILLA F.C.

A Spanyol Bajnokság 20. fordulójának csúcsmérkőzést a Santiago Bernabeu Stadionban rendezik ahol a szebb napokat is megélt királyi gárda fogadja a meglehetősen harapós Sevilla együttesét. A hazaiak a bajnokságban csupán a 4. helyen szerénykednek a Barcelona az Atletico Madrid és mai ellenfelük a Sevilla mögött. Igaz hátrányuk a Sevilla ellen 3 pont így egy esetleges győzelemmel felzárkózhatnak riválisuk mellé a ... Tovább a cikkhez »

LIVERPOOL F.C. – ARSENAL F.C.

A Premier League a tavaszi fordulókhoz ért, s rögtön az első tavaszi körnél találkozik két nagy múltú klub mégpedig a Liverpool és az Arsenal. A hazaiak megnyerték a téli pontvadászatot a Tottenham és a Manchester City előtt. Jelenleg 6 ponttal vezetik a táblázatot Pochettino együttese előtt. Klopp legénysége káprázatos őszt produkált, 19 meccsükből 16-ot megnyertek az utolsó 5-öt zsinórban s ... Tovább a cikkhez »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.