F.C. BARCELONA – DEPORTIVO ALAVES F.C.

A Spanyol Bajnokság a múlt héten hét véget így már csak egyetlen eldöntendő kérdés maradt, vajon ki nyeri a Spanyol Kupát idén, avagy a Barcelona nyer e kupát az idei évben vagy hoppon marad.  Luis Enrique együttese egy csalódást keltő szezonon van túl mely közben maga az edző is kijelentette a szezon végén feláll a kispadról. A Bajnokok Ligájából kiestek igaz kicsit később mint azt a PSG elleni odavágót követően az emberek nagy többsége gondolta, a Spanyol Bajnokságban a Real Madrid előzte meg őket megérdemelten. A Bajnokok Ligájára a 2. helyen kvalifikálták magukat, így már csak a Kupa nyújthat számukra némi reményt a trófeát illetően.  A kupában előbb a Hercules gárdáját búcsúztatták  majd az Atletic Bilbao-t. Ezt követően  a Real Sociedad következett majd az Atletico Madrid.  Sérültek: Rafinha;Sergi Roberto és Suarez valamint Mathieu játéka kérdéses. A Deportivo Alaves a bajnokságban a 8. helyen végzett ám ha csoda történne és megnyernék a mai összecsapást akkor az Európa Liga főtábláján találnák magukat. Az Alaves a Gimnastic együttesét búcsúztatta majd a Deportivo La Coruna  együttesét. Következett az Alcorcon és a Celta Vigo már az elődöntőben.  Sérültek: Galilea;Laguardia valamint kérdéses a játéka Ely-nak és llasmas-nak. A mérkőzés esélyese a Barcelona.

Barcelona: Cillessen;Alba;Pique;Umtiti;Mascherano;Rakitic;Busquets;Iniesta;Messi;Neymar;Paco

Alaves: Pacheco;Vigaray;Ely;Feddal;Hernandez;Garcia;Llorente;Kiko;Mendez;Ibai;Deyverson

A mérkőzést a Barcelona kezdte. 4.perc: vendég szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 7.perc. Alba lőtt centikkel a kapu mellé. 8.perc: Barcelona szöglet melyből helyzet nem alakult ki. Mascherano sérült meg helyére Gomes érkezett a hazaiaknál. 15.perc: Alaves szöglet helyzet nélkül. 16.perc: Mendez sárgult be. 20.perc: Messi elől tisztáztak a védők ami Barcelona szöglethez vezetett melyből helyzet nem alakult ki. 23.perc: Barcelona szöglet melyet rögtön még egy követett helyzet nélkül. 27.perc: Perez lőtt kitűnően a bal kapufára. 29.perc: Barcelona szöglet melyet követően Messi lőtt a kapuba 1.0! 33.perc: vendég szabadrúgás melyet követően Hernandez lőtt hatalmas gólt 1:1! 38.perc. hazai szöglet melyet követően a vendégek hozhatták el a labdát. 39.perc: Garcia sárgult be. 40.perc: Messi lövését Pacheco védte magabiztosan. 42.perc: Umtiti sárgult be. 43.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 45.perc: egy szenzációs kontra végén Messi tette középre a labdát melyet Neymar lőtt a kapuba 2:1! A találat a felvételek szerint lesről született de a bíró megadta a találatot. A hosszabbítás 3 perc. 46.perc. Paco fejelt a labda mellé Messi labdáját követően. 47.perc. Messi passzolt kitűnően Paco elé aki közelről lőtt a kapuba 3:1! A mérkőzés eldőlni látszik! A félidő ezzel véget is ért.

A második félidőt az Alaves kezdte. 49.perc: Ely sárgult be. 50.perc: Paco lövését Pacheco védte. 54.perc: Mendez lőtt a lelátóra. 60.perc: Mendez helyére Camarasa állt be illetve Ibai helyére Sobrino állt be. 63.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 70.perc: Sobrino lőtt kapásból de Gomes blokkolta a lövését, az ezt követő szögletből Cilessen-nek kellett résen lennie egy közeli lövésnél. 71.perc: Alaves találat ám a bíró les címén érvénytelenítette. 73.perc: vendég szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 77.perc: Iniesta és Messi valamint Sobrio sárgult be. 79.perc: Hernandez helyére Romero állt be. 83.perc: Rakitic helyére Vidal állt be. 88.perc: Deyverson sárgult be. A hosszabbítás 3 perc, 93.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. A mérkőzésen elbúcsúzott a Vicente Calderon Stadion valamint a mérkőzés játékvezetője és Luiz Enrique is búcsút int a Barcelona együttesének!

Az első játékrészben a Barcelona játszott hatalmas mezőnyfölényben. Ennek köszönhetően ők lőtték az első gólt melyet követően az Alaves meglepetésre válaszolt. Neymar és Paco góljai révén a hazaiak hatalmas fölényre tettek szert még az első félidőben. A második játékrészben nem sok minden történt a Barcelona nem akart míg az Alaves nem tudott jobban focizni. A katalánok összességében megérdemelten nyerték meg a Kupát!!

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.