F.C. BARCELONA – REAL MADRID F.C.

A Spanyol bajnokság 36.fordulóját rendezik meg a hétvégén. Ugyan a múlt héten eldőlt a Barcelona nyerte meg a 2017-es 2018-as kiírást. A Barcelona a Spanyol Kupát is megnyerte ám a Bajnokok Ligájából kiesett így mindössze a ma esti meccs maradt a katalánok számára, hogy e szezonban top teljesítményt nyújtsanak de nem az eredménykényszer hanem a presztízs miatt. A Real Madrid se a spanyol bajnokságban sem a spanyol kupában nem tudta megnehezíteni a Barcelona dolgát ám a BL döntőjébe izgalmas mérkőzéseken zsinórban 3. alakalommal kvalifikálta magát. A bajnokság tekintetében a madridiaknak a presztízsen kívül azért is hajthatnak a győzelemért,hogy az Atletico Madrid-ot megelőzzék a táblázaton. A két együttes közel azonos mutatókkal áll egymás ellen, az utóbbi években is hol egyik együttes hol a másik győzelmeit hozta e párosítás. Természetesen a döntetlen sem kirívó eredmény, az idei évben a Barcelona idegenben nyert s amennyiben ma sem kap ki úgy szinte egyedül álló módon veretlenül nyerheti meg a bajnokságot melyre legutóbb a top ligákat illetően a Wenger vezette Arsenal volt képes. Jó mérkőzés előtt állunk ahol nincs egyértelmű esélyes.

Barcelona: Ter Stegen;Alba;Umtiti;Pique;Roberto;Coutinho;Rakitic;Busquets;Iniesta;Suarez;Messi

Real Madrid: Navas;Nacho;Varane;Ramos;Marcelo;Kroos;Casemiro;Modric;Bale;Benzema;Ronaldo

A mérkőzést a Real Madrid kezdte. 4.perc: Messi labdáját Suarez lőtte Varane lábaiba, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 8.perc: Ronaldo lövését védte Ter Stegen. 10.perc: Robeto ment el a jobb oldalon majd adott középre ahol Suarez érkezett s lőtt a hálóba 1:0! 13.perc: Nacho sárgult be. 13.perc: veszélyes hazai támadás majd Suarez került gyanúsan a földre a 16-oson belül büntetőt nem ítélt a játékvezető. 15.perc: Kroos labdáját Benzema fejelte középre ahol Ronaldo érkezett s lőtt a hálóba 2 méterről 1:1! 19.perc: Alba lőtt a kapu fölé. 26.perc: Kroos lőtt a kapu fölé. 27.perc: Ronaldo került ziccerbe ám Ter Stegen hatalmasat védett.  38.perc: Ronaldo került ismét helyzetbe ám ballel lőtt centikkel a kapu mellé. 30.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 31.perc: Varane sárgult be. 37.perc:É Umtiti került helyzetbe ám lesen volt illetve a kaput sem találta el. 38.perc: Marcelo labdáját Ronaldo fejelt a kapu fölé. 40.perc: Benzema lőtt éles szögből a kapu mellé. 42.perc: Navas mentett nagyot Messi elől. 44.perc: Suarez és Ramos sárgult be lökdösődésért. 45.perc: Messi sárgult be. 48.perc: Roberto ütésért kapott piros lapot. Az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki.

A második félidőt a Barcelona kezdte. 46.perc: Coutinho helyére Semedo illetve Ronaldo helyére Asensio állt be. 47.perc: arcelo labdáját Pique blokkolta. 62.perc: Asensio lőtt Ter Stegen ölébe, az ezt követő támadásból Messi talált a kapuba 2:1! 55.perc: Suarez lőtt a hálóba ám az esetet les előzte meg. 57.perc: Paulinho érkezett Iniesta helyére. 58.perc: hazai akció melynek végén centikkel maradt le Suarez a labdáról. 62.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Messi lőtt a sorfalba. 67.perc: Asensio lőtt a kapu mellé. 68.perc: Vazquez állt be Nacho helyére. 70.perc: hazai kontra melynek végén Messi lövését védte Navas. Az ezt követő szögletből egy újabb következett ám helyzet ezekből sem alakult ki. 72.perc: Bale lőtt távolról hatalmas gólt 2:2! 76.perc: Marcelo tűnt el gyanús körülmények közt a 16-oson belül. 77.perc: Marcelo sárgult be. 78.perc: Bale sárgult be. 82.perc: Messi lőtt kevéssel a kapu mellé, amjd a következő támadás végén Messi lőtt éles szögből de Navas védett bravúrral, az ezt követő szögletből Pique fejelt a kapu mellé. 85.perc: Kroos helyére Kovacic állt be. A hosszabbítás 4 perc, 92.perc: Alcacer állt be Suarez helyére. 93.perc. hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 95.perc: vendég szöglet melyet követően Smedo fejelt centikkel saját kapuja mellé. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a Barcelona kezdett jobban, meg is szerezték a vezetést. Ezt követően a madridiak gyorsan kiegyenlítettek majd a félidő végéig át is vették a játék irányítását. A félidő során több gólt is lőhettek volna a vendégek ám kihagyták helyzeteiket míg a hazaiak egy-egy nagyobb helyzetet puskáztak el. A félidő végén a játék idegessé vált s ennek következtében Roberto kapott piros lapot. A második félidőben a Barcelona mintha nem is ember hátrányban hanem ember előnyben állt volna fel. Messi vezérletével átvették a vezetést s több veszélyes helyzetet is alakítottak ki. Bale egy szép találattal ami a semmiből jött egyenlített. ezt követően Messi majdnem megszerezte harmadjára is a vezetést ám Navas résen volt. A mérkőzés végén több találat nem született. Igazságos végeredmény született.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.