FOCI VILÁGBAJNOKSÁG 5. NAP

A Vb 5. napjával folytatódnak a csoportmérkőzések első körének mérkőzései. A mai napon 2 VB szempontjából is fontosnak gondolt együttes mutatkozik be míg az F csoport második mérkőzését is megtekinthetjük. Anglia a foci bölcsője ma bebizonyíthatja mennyit is ér valójában a megfiatalított angol keret, illetve Belgium is tiszteletét teszi a képernyő előtt akik ráadásul egy VB újonc Panama ellen mutatkoznak be.

SVÉDORSZÁG – DÉL KOREA

Az F jelű négyes második összecsapása nem ígéri a legnagyobb fociélményt a VB-t illetően ám minden képen élményszámba fog menni minden bizonnyal a hórihorgas északi játékosok küzdelme a gyors mozgású koreai játékosok ellen.

Az első játékrészben a vártnál sokkal nagyobb iram alakult ki melyet a Svéd válogatott diktált. Több veszélyes helyzetet is kialakítottak, ám a koreai kapus rendkívül jól védett. A koreai együttes bármily meglepő legnagyobb helyzetét egy szöglet utáni fejesből alakította ki igaz csupán az oldalhálóig jutottak.

A második játékrészben kissé fokozta a nyomást Svédország melynek egy vitatott 11-est követően Granqvist révén meg is lett az eredménye. Korea ugyan igyekezett kiegyenlíteni s több veszélyes helyzetet is kialakított ám végül nem tudtak a kapuba találni. Összességében egy meglehetősen nehéz mérkőzésen gyűjtötte be Svédország a 3 pontot.

Az F csoport állása:

1. Mexikó 2. Svédország 3.Németország 4. Dél-Korea

A G jelű négyesben Anglia Belgium Tunézia és Panama foglal helyet. A csoport két kiemelkedő együttese a Belga és Angol együttes ám az esélyek helyenként agyon is tudják nyomni az erősnek tűnő válogatottakat.

BELGIUM – PANAMA

A mérkőzés előtt felemelő pillanatok szemtanúi lehettünk melynek okozói a panamai játékosok akik könnyezve énekelték el Himnuszukat.

Az első játékrészben úgy alakult a játék ahogy azt a szakértők is megjósolták. Belgium támadott míg Panama igyekezett védekezni. Igaza egy-egy kontrára a közép amerikai ország is képes volt ám komoly helyzetet Belgium hagyott ki.

A fordulást követően Merten gyönyörű gólja indította a félidőt, majd a belgák felállást változtattak  s egyre nagyobb tere maradt Lukakunak aki ezt követően két alkalommal is szép gólt szerzett. Hazard De Bruyne és Lukaku jól helyezkedett s jól is játszott. Panama két esetben is közel állt első VB góljához mely azonban nem sikerült. A mérkőzés jó iramot és sok szép megoldást hozott és egyfajta belga erődemonstrációt.

ANGLIA – TUNÉZIA

Az elmúlt évek világeseményei előtt Anglia válogatottját mindenki esélyesnek vélte ám sorra csalódást okoztak a jobbnál jobb nevekből álló angol 11-ek. Southgate edző azonban elképesztően megfiatalította együttesét e gyakorlatilag egy U23-as együttessel vágott neki mér a selejtezőnek is ahol magabiztosan jutottak ki a VB-re. Esélyesként nem lehet a három oroszlánosokat kezelni ám mindenképpen s veszélyes együttesek közt kell őket számon tartani.

Az első játékrészben Anglia kezdet hatalmas tempóban s több ziccert követően Kane talált a hálóba egy sarokrúgást követően. Ezt követően is sorjáztak az angol helyzetek ám Tunézia is lábra állt oly annyira, hogy a félidő második felében több veszélyes kapura lövést is megeresztettek. Egy könyöklést követően pedig Sassi büntetőből ki is egyenlített. Anglia ezt követően ébredt s Lingard révén elsősorban több ziccert is kialakítottak majd ki is hagytak.

A második játékrészt Anglia kezdte jobban. Majd egészen a 75.percig alig alakult ki helyzet. Rashford behozatalával kissé felgyorsult az angolok játéka. A mérkőzés végén egy szögletet követően Kane fejelt gólt. Ha nehezen is de Anglia kiszenvedte ezt a győzelmet. A ma este mutatott játék a későbbiekben ugyanakkor minden bizonnyal kevés lesz mindkét együttes számára.

A G csoport állása:

1. Belgium 2.Anglia 3.Tunézia 4.Panama

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.