Home » Sportfogadás tippek és stratégiák » Elemzések » INTERNACIONALE F.C. – JUVENTUS F.C.

INTERNACIONALE F.C. – JUVENTUS F.C.

A Serie A 7. fordulóját rendezik meg a hét végén. A forduló utolsó mérkőzése hatalmas rangadót tartogat hiszen az idény eddigi 2 legjobb teljesítményt nyújtó együttese feszül egymásnak. A tabellát 100%-os teljesítmnnyel vezető Inter hazai pályán fogadja a mindössze 2 pontot vesztő Juventus gárdáját. A hazaik Conte keezi alatt szárnyalnak. Igaz a Bajnokok Ligájában a BArcelona együttesétől kikaptak ám ezt leszámítva kitűnő idényt futnak. A Juventus nem kezdett annyira erősen mint a tavalyi szezonban ám keretük erőssége miatt nem kell aggódjanak, hogy a tabella élmezőnyéből kiszorulnának. A mai mérkőzésen egy jó teljesítménnyel akár az első helyre is állhatnak. Conte együttese számára igaz értékmérő lesz a mai összecsapás a bajnokság szempontjából. Kitűnő mérkőzés előtt állunk.


Inter: Handanovic;Skririnar;Vrij;Godin;D’Ambrosio;Barella;Brozovic;Sensi;Asamoah;Martinez;Lukaku


Juventus: Szszesny;Cuadrado;Bonucci;De Ligt;Sandro;Matuidi;Pjanic;Khedira;Bernadeschi;Dybala;Ronaldo


A mérkőzést a Juventus kezdte. 2.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 4.perc: Pjanic kitűnő keresztlabdáját Dybala lőtte a kapuba 1:0! 7.perc: Ronaldo lőtt a kapu mellé. 9.perc: Ronaldo lőtt a keresztlécre. 13.perc: Sandro sárgult be. 16.perc: hazai szöglet melyet követően Ligt kezezett így hazai büntető következett melyet Martinez lőtt a hálóba. 26.perc: Lukaku passzát Martinez elől az utolsó védő vágta ki. 28.perc: Martinez lövését Szczesny védte szép mozdulattal. 33.perc: Sensi helyére Vencino állt be. 38.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 41.perc: Ronaldo lőtt a hálóba ám a videóbíró joggal érvénytelenítette a találatot. 46.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. Ezzel véget is ért az első játékrész.


A második félidőt az Inter kezdte. 49.perc: Bernardeschi lövését Hanadnovic védte szép mozdulattal. 54.perc: Godin helyére Bastoni állt be. 57.perc: Dybala lőtt kapura ám Handanovic hárítani tudott. 61.perc: Khedira helyére Bentancour állt be. 62.perc: Bernardeschi helyére Higuain állt be. 66.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 68.perc: Dybala lövését blokkolták. 69.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 71.perc: Dybala helyére Can érkezett. 77.perc: Martinez helyére Politano állt be. 78.perc: hazai szöglet melyből gólveszély nem alakult ki. 80.perc: Higuain játszott bentancour elé aki a kapuba lőtt 1:2! 84.perc: Can és Pjanic sárgult be. 86.perc: Vencino helyzetét Szczesny védte braúrral. 88.perc: Vencino sárgult be. 90.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 91.perc: Brella sárgult be. A hosszabbítás 4 perc melyben helyzet már nem alakult ki. 


Az első játékrészben a vendégek nagyon aktívan kezdtek s meg is tudták szerezni a veztést. A félidő közepe a hazaiaké volt mely az eredmény alakulásán is meglátszott. A félidő végén ismét a vendégek tudtak fölényban játszani. A második félidőben a Juventus végig ellenfele fölé tudott játékban nőni s a meccs végén el is tudták dönteni a javukra az összecsapást. Összességében nagyon jó mérkőzést láthattunk ahol az erősebb együttes győzött megérdemleten.

Check Also

MAGYARORSZÁG – URUGUAY

A mai este folyamán vélogatottunk egy új korszakot nyit meg miközben egy szakaszt lezár. Az …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.