INTERNACIONALE F.C. – JUVENTUS F.C.

A Serie A 35. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A szombati játéknap sőt a forduló rangadójára a Guseppe Meazza Stadionban kerül sor ahol az Internaiconale együttese fogadja a tavalyi bajnok Juventus együttesét. A két együttes a szezon egészében közel volt egymáshoz a bajnoki tabellán egészen a tavasz kezdetéig, ekkor a zebrák a Napoli társaságában elhúztak a mezőnytől. Az utóbbi hetekben a Juventus úgy festett a Napoli együttesétől i elhúz ám a múlt heti hazai pályán elszenvedett vereséggel közel került a Napoli a Juventus-hoz mindössze 1 pontra. Az Inter a múlt héten a Chievo gárdáját győzte le. Utolsó 5 meccsén a Juventus 3 győzelem mellett 1-szer kapott ki és 1 döntetlent játszott. Az Inter 2 győzelem mellett 1 döntetlent játszott és 2-szer kapott ki. Az elmúlt 34 fordulóból a Juve 28 alkalommal nyert míg az Inter 17 esetben. döntetlent a Juve 4-et játszott míg az Inter 12-őt. A Juve 2 vereséget szenvedett el míg az Inter 5-öt. A két együttes őszi csatáját a Juve nyerte. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

Internacionale: Handanovic;’Ambrosio;Miranda;Skriniar;Cancelo;Vecino;Brozovic;Perisic;Rafinha;Cadreva;Icardi

Juventus: Buffon;Cuarado;Barzagli;Rugani;Alex Sandro;Matuidi;Pjanic;Khedira;Costa;Higuain;Mandzukic

A mérkőzést a Juventus kezdte. 4.perc. vendég szöglet helyzet nélkül, Cuadrado ugyanakkor kakaskodásért besárgult. 11.perc: vendég szöglet ám a védők tisztázni tudtak. 13,perc: Costa került helyzetbe majd lőtt szép mozdulattal a hálóba 0:1! 15.perc: Vecino kapott piros lapot jogosan szabálytalanságáért. 21.perc: Pjnic sárgult be. 23.perc. előbb Costa adott be jobb szélről veszélyesen majd lőtt 20 méterről a kapu mellé. 30.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 42.perc: vendég szöglet ám helyzet ebből sem alakult ki. 45.perc: Barzagli sárgult be. 47.perc: hazai szöglet helyzet nélkül s ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt az Internacionale kezdte. 52.perc: Mandzukic sárgult be, majd az ezt követő szabadrúgásból Icardi talált be fejjel 1:1! 58.perc: D’Ambrossio sárgult be. 61.perc: Dybala érkezett Khedira helyére. 63.perc. Higuain hagyott ki óriási ziccert majd Barzagli testéről a kapuba a labda 2:1! 66.perc: Mandzukic helyére Bernardeshi állt be. 70.perc: vendég szöglet melyet követően újabb sarokrúgás következett helyzet nélkül. 73.perc. Dybala lőtt  kapu mellé. 74.perc: vendég szöglet melyet követően Dybala lövését blokkolták. 75.perc: hatalmas nyomás újabb Juve szöglet sőt ezt követően még 2 sarokrúgás következett helyzet nélkül. 77.perc. Alex Sandro sárgult be. 80.perc: Pjanic helyére Bentancour érkezett illetve Rafinha helyére Borja állt be. 83.perc: Dybala lőtt a sorfalba. 85.perc: Santon érkezett Icardi helyére. 87.perc: Skriniar lőtt saját kapujába 2:2! 89.perc: Brozovic sárgult be. 90.perc: Dybala lőtt a hálóba 2:3! A hosszabbítás 5 perc; 94.perc: D’Ambrosio helyére Karamoh érkezett a pályára. 95.perc: Perisic hagyott ki nagy ziccert. ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a vendégek kezdtek jobban s már a meccs elején meg tudták szerezni a vezetést megérdemelten. A hazaiak Vecino révén a gólt köbvetően még nagyobb bajba sodródtak. A félidő végéig inkább a  Juventus játéka érvényesült. A második játékrész rengeteg fordulatot hozott, melyből ma a Juventus jött ki jobban köszönhetően emberelőnyének is. A bajnoki tabellán így biztosan megőrzi előnyét a Napoli előtt.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.