JUVENTUS F.C. – MANCHESTER UNITED F.C.

A Bajnokok Ligája 4. körének szerda esti összecsapásai közül egy találkozó emelkedik ki mégpedig a H csoportból ahol a Juventus fogadja a Manchester United gárdáját. A hazaiak saját bajnokságukban kitűnően állnak 11 meccsből mindössze 1 döntetlen mellett 10 győzelem szerepel. Ronaldo is úgy fest egyre inkább kezdi felvenni s Serie A ritmusát s egyre több találatot szerez. A H csoportot is vezeti a Juve 3 győzelemmel, mögöttük a Manchester United a Valencia és a Young Boys áll. A Manchester United felemás idénykezdést követően mintha kezdene magára találni. A Premier League-ben 11 meccset követően mindössze a 7. helyen állnak, 11 meccsükből 6-ot nyertek meg 2 döntetlen és 3 vereség mellett ami az egyik legrosszabb rajt melyet a klub produkált amióta a PL létezik. A Bajnokok Ligájában az angolok jól kezdtek majd a Valencia elleni döntetlen és a Juve elleni hazai vereség hátrébb sorolta őket. Az előző fordulóban a Juve az Old Traffordon szinte megalázta a vörösöket igaz mindössze 1 találattal bizonyult jobbnak ám a játék képe mást mutatott. A mai este esélyese a Juventus aki gyakorlatilag a csoport elsőséget is kiharcolhatja ma este. A United egy esetleges nagy verés révén s egy valenciai siker esetén a 3. helyre csúszhat vissza s akkor még a hét végi City elleni rangadó s a látótérben van. A mai meccs torony magas favoritja a Juventus.

Juventus: Szczesny;Sandro;Chiellini;Bonucci;De Sciglio;Khedrira;Pjanic;Bentancour;Ronaldo;Dybala;Cuadrado

Manchester United: De Gea;Young;Lindelöf;Samlling;Shaw;Pogba;Matic;Herrera;Lingard;Sanchez;Martial

A mérkőzést a Manchester United kezdte. 5.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 10.perc: Bentancour lövését blokkolta a védelem, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 12.perc: Matic sárgult be. A mezőnyharcot követően Sanchez került a 29.percben helyzetbe ám kissé hosszú labdát kapott. 31.perc: vendég szabadrúgás melyet Sanchez a sorfalba lőtt majd a kontrát követően Khedira lőtt De Gea ölébe. 33.perc: Cuadrado megpattanó lövését védte De Gea hatalmas bravúrral. 35.perc: Khedira lőtt 17 méterről szép mozdulattal a bal kapufára, De Gea már verve volt. 39.perc: hazai szögletek melyeket követően helyzet nem alakult ki. 42.perc: Ronaldo lőtt kapura de blokkolták lövését majd ezt követően újabb két hazai szöglet következhetett helyzet nélkül. A hosszabbítás 1 perc melyben még egy hazai szögletet láthattunk ám nem alakult ki helyzet.

A második félidőt a Juventus kezdte. 49.perc: Martial lőtt 18 méterről  a kapu mellé kevéssel. 50.perc. Dybala lőtt távolról kapufát, hatalmas lövés volt. 55.perc: Sandro állt be. 60.perc: két vendég szöglet melyet követően Martial lövése ment ismét kevéssel a kapu mellé. 62.perc: Khedira helyére Matuidi állt be. 65.perc: Ronaldo szinte a semmiből lőtt kapásból a kapuba 1:0! 68.perc: Pjanc lövését védte de Gea szenzációs aki védést mutatott be. 70.perc: Lingard helyére Rashford állt be. 73.perc: Pogba veszített labdát majd Pjanic lőtt 15 méterről kevéssel a kapu mellé. 74.perc: hazai kontra melyet követően Cuadrado rontott nagy ziccert. 75.perc: Dybala és Herrera sárgult be. 77.perc: Dybala lőtt távolró a kapu fölé kevéssel. Sanchez helyére Mata illetve Fellani állt be helyére Herrera helyére.  80.perc: Rashford lőtt távolról a kapu mellé. 81.perc: De Sciglio helyére Barzagli állt be. 84.perc: Martial lövését védte Szczesny. 85.perc: vendég szabadrúgás melyből Mata lőtt nagy gólt 1:1! a vendégek szinte a semmiből egyenlítettek. 90.perc: vendég szabadrúgás melyet követően némi szerencsével a labda Pogba testéről a hálóba sodródott 1:2! Totális hazai sokk. A hosszabbítás 4 perc. 92.perc: Cuadrado helyére Mandzukic állt be. 94.perc: Rashford ugrott ki majd hagyott ki nagy ziccert. 95.perc: Martial sárgult be.

Az első játékrészben a hazaiak végig uralták az első félidőt. A vendégek a félidő felénél ugyan némi életjelet mutattak ám ezt követően csak kisebb nagyobb hazai helyzeteket láthattunk. A második félidőben a hazaiak mintha egy szinttel feljebb léptek volna a támadásokat illetően. A vendégek nyomozták a játékszert s meg is kapták szokásos Ronaldo góljukat. Ezt követően kissé felpörögtek az „angolok” s némi meglepetésre ki is egyenlítettek. A hazaiak megnyomták az utolsó perceket s ennek ellenére a vendégek lőttek további találatot. A találkozót a hazaiak többször megnyerhették volna ám a sors ezúttal a vendégeket segítette győzelemre. Irreális eredmény született.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.