MANCHESTER CITY F.C. – ARSENAL F.C.

A Premier League 17. fordulóját rendezik meg a hét végén Angliában. A forduló két rangadót is tartogat számunkra melyek közül a tabella szempontjából nagyobb presztízsűt vasárnap 17 órától rendezik, ahol a Manchester City fogadja az Arsenal együttesét. A hazai együttes jelenleg a 4. helyen tartózkodik, eddigi 16 meccséből 10-et nyert meg 3 döntetlen és 3 vereség mellett. Az utóbbi 5 mérkőzésükből 3-at nyertek meg 2 vereség mellett. Hazai környezetben utóbbi 5 meccsükből mindössze 2-őt nyertek meg 1 vereség és két döntetlen mellett, összességében 8 mérkőzésből 4-et nyertek meg 3 döntetlen és 1 vereség mellett.  A Bajnokok Ligájából csoprotmásodikként jutottak tovább. A Chelsea ellen elszenvedett vereség során Aguero és Fernandinho is eltiltását tölti. A vendég Arsenal jelenleg a tabella 3. helyén áll, eddigi 16 mérkőzésükből 10-et nyertek meg 4 döntetlen és 2 vereség mellett. Utóbbi 5 meccsükön 4 győzelem mellett 1 vereséget szenvedtek el. Idegenben 8 mérkőzésből 5 győzelmet arattak 2 döntetlen és 1 vereség mellett, utóbbi 5 idegenbeli mérkőzésükön 2 győzelem mellett 2 döntetlent és 1 vereséget értek el. Érdekes összecsapás előtt állunk melynek esélyese a hazai együttes.

Manchester City: Bravo;Clichy;Kolarov;Otamendi;Zabaleta;Fernando;De Bruyne;Silva;Toure;Sane;Sterling

Arsenal: Cech;Bellerin;Gabriel;Koscielny;Monreal;Xhaka;Coqulein;Walcott;Özil;Iwobi;Sanchez

A mérkőzést az Arsenal kezdte. 5.perc: egy gyönyörű vendég támadás végén Sanchez passzolt kitűnően Walcott elé aki közelről lőtt Bravo hálójába 0:1! 6.perc: De Bruyne adta középre a labdát melyet sterling 4 méterről fejelt az üres kapu mellé nem Cech kapuson múlott az egyenlítés. 11.perc: De Bruyne ívelt  kapu elé ahol Toure érkezett de a támadó a kapu mellé fejelt. 13.perc. De Bruyne lőtt 16 méterről a kapu mellé. 20.perc. hazai szöglet következett melyet a vendég védők vágtak ki. 23.perc. De Bruyne ismét főszerepben ezúttal is 16 méterről lőtt a kapu fölé. 27.perc: egy szabadrúgást követően Sterling elé került a labda ám lövését blokkolták így újabb sarokrúgás következett de helyzet ebből már nem alakult ki. 28.perc: hazai szöglet melyből újabb következett de ezt is ki tudták vágni a vendég védők. 32.perc: Walcott elé került a játékszer majd lőtt a kapu fölé. 35.perc: ismét De Bruyne maradt üresen de ezúttal tisztázni tudtak előle, az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. 36.perc. vendég szöglet melyet követően Walcott fejelt a kapu mellé nagy helyzetből. 38.perc: Silva sárgult be. 42.perc. újabb hazai szöglet melyből helyzet ezúttal sem alakult ki. 44.perc. Zabaleta lövését tisztázta a védelem melyet szöglet követett de az eredmény nem változott. A hosszabbítás 1 perc, a 46.percben még egy hazai sarokrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki.

A második félidőt a Manchester City kezdte. A félidőben Zabaleta helyére Sagna állt be. 47.perc. egy vendég védelmi hibát követően Sane elé került a labda aki a kapuba talált 1:1! A találatot egyértelmű les előzte meg melyet a bíró figyelmen kívül hagyott. 51.perc. Toure sárgult be. 54.perc. Bellerin kapura lövése kerülte el kicsivel a kaput. 58.perc. De Bruyne passzát Cech fülelte le. 62.perc: Sane megpattanó lövését követően Cech hárított bravúrral, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 64.perc. újabb hazai szöglet melyet követően a vendégek hozhatták a labdát. 65.perc: Iwobi helyére Chamberlain állt be. 70.perc. De Bruyne lőtt ismét távolról de Cech ezt is fogta. 71.perc. egy visszahúzós cselt követően sterling lőtt kapura s a labda utat talált a kapu bal alsó sarkába 2:1! A bíró ezúttal Silva zavaró repülését nem vette észre amely egyértelműen megzavarta Cech kapust! A videóbíró a két hazai találatnál jól jöhetett volna ezen a mérkőzésen. 75.perc: Giroud érkezett Coqulein helyére, illetve Sane helyére Navas érkezett. 77.perc. De Bruyne lőtt a jobb kapufára. 78.perc: Chamberlain helyére Elneny állt be. 80.perc: De Bruyne sárgult be. 83.perc. Giroud fejelt kicsivel a kapu fölé. 84.perc: De bruyne helyére Icheanacho állt be a hazaiaknál. 88.perc: lneny sárgult be. A hosszabbítás 4 perc: 94.perc: Gabrel sárgult be. 95.perc. Fernando sárgult be. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben az Arsenal kezdett kitűnően s gyakorlatilag első helyzetükből gólt szereztek. A hazaiak ezt követően szinte azonnal válaszolhattak volna ha Sterling kicsit pontosabb. A félidőt a manchesteri együttes uralta s rengeteg helyzetet dolgozott ki. Az Arsenal a kontra játékra állt be s ezt jól is játszották igaz további találatig nem jutottak. A második játékrészben a vendégeknek egy-egy veszélyes helyzetük akadt de találatig már nem jutottak. A hazaiak azonban két jogtalan találattal behúzták a 3 pontot. A Manchester City teljes joggal nyerte meg a mérkőzést ám a találataik egyértelműen szabálytalannak bizonyultak. A mezőnyből toronymagasan De Bruyne nyújtotta a legjobb teljesítményt s ő érdemelte ki a meccs legjobbja címet.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.