MANCHESTER UNITED F.C. – HULL CITY A.F.C.

Az Angol Ligakupa elődöntők első felvonását rendezik meg a hét közepén. Előbb a Manchester United fogadja hazai környezetben a Hull City együttesét majd egy nappal később a Liverpool a Southampton együttesét. A keddi összecsapáson csakúgy mint a szerdain Premier League együttesek csapnak össze. A Manchester United jelenleg a legjobb formában levő angol egyesület igaz az őszi gyalázatos szereplésüknek köszönhetően mindössze a 6. helyen állnak igaz 10 pont a hátrányuk a lista vezető Chelsea-vel szemben, 5 pont a második Liverpool-lal szemben, 3 pont a Manchester City és a Tottenham-el szemben valamint 2 az 5. Arsenal mögött. Eddigi 20 meccsükből 11-et nyertek meg az ördögök 6 döntetlen és 3 vereség mellett. Legutóbbi 6 meccsüket zsinórban megnyerték. Hazai környezetben 10 meccsből 5-öt nyertek meg 4 döntetlen és 1 vereség mellett. Az utolsó 5 hazai bajnokijukból 3-at nyertek zsinórban 2 döntetlen mellett. A sérültek listáján Shaw szerepel és Rojo, Bailly az Africa Kupán szerepel. A vendégek jelenleg a tabella utolsó helyén szerepelnek, 20 meccsükből mindössze 3-at nyertek meg 4 döntetlen és 13 vereség mellett. Idegenben 9 meccsből 1 döntetlenre és 8 vereségre futotta az egyébként is kiesőként várt együttesnek. A két együttes őszi mérkőzését a vörös ördögök nyerték meg egy utolsó perces találattal. A Manchester United útja: a legjobb 16 közt csatlakoztak a sorozathoz ahol a Northapton együttesét búcsúztatták majd a Manchester City-t. A Hull a 32 között csatlakozott a sorozathoz ahol az Exeter City-t gyűrték le majd a Stoke együttesét s a legjobb 8 között a Bristol City-t győzték le. A mai mérkőzés esélyese a hazai együttes.

Manchester United: De Gea;Darmian;Herrera;Jones;Mata;Mkhitaryan;Pogba;Rashford;Rooney;Smalling;Valencia

Hull City: Jakupovic;Clucas;Diomande;Henriksen;Huddlestone;Maguire;Mason;Meyler;Robertson;Snodgrass;Tymon

A mérkőzést a Manchester United kezdte. 2.perc: egy villámgyors hazai akció végén Mata lőtt szép mozdulattal de Jakupovic bravúrral hárítani tudott. 7.perc. Darmian ment el a jobb oldalon majd adott középre ahol Rooney érkezett s lőtt kapura de a védők végül fel tudtak szabadítani. 9.perc: Maguire került lövőhelyzetbe s 16 méterről De Gea kezébe gurított. 16.perc Henriksen sérült meg. 19.perc: Rooney passzolt a jobb oldalon Mata elé aki Mkhitaryant hozta játékba ám az örmény a kapu mellé jót jó szögből.  20.perc. Henriksen helyére Hernandez állt be a vendégeknél. 21.perc: Mkhitaryan lövését Rooney blokkolta véletlenül majd ezt követően ismét az örmény lőtt de lövése elkerülte a kaput. 22.perc: hazai szöglet melyet követően Mata lövését blokkolta a vendég védelem. 23.perc: Mkhitaryan lőtt kitűnő előkészítést követően a kapu fölé. 24.perc: vendég szabadrúgás melyet követően Snodgrass ívelt középre de helyzet nem alakult ki. 26.perc: Valencia lőtt a nézőtérre egy bal oldali keresztlabdát követően. 28.perc. hazai szabadrúgás melyet követően Pogba lőtt kapura de Jakupovic ezúttal is résen volt, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 29.perc. Rashford lőtt távolról a kapu fölé centikkel. 31.perc: egy vendég szabadrúgást követően Diamande fejelt a jobb kapufára de mint kiderült lesről. 33.perc: hazai szöglet melyet követően Herrera lőtt a keresztléc fölé. 34.perc: vendég szabadrúgás következett kitűnő helyzetből melyet Snodgrass lőtt a sorfalba. 36.perc. vendég szöglet következett melyet követően Pogba fejelte ki a labdát a mezőnybe, ám a vendégek vissza szerezték s Snodgrass lőtte azt De Gea kezébe. 40.perc: Maguire sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. 41.perc: De Gea védte Hernandes próbálkozását. 43.perc. Pogba távoli löketét védte Jakupovic. 46.perc. Rooney tálalt Rashford elé aki közelről lőtt a védőkbe. A hosszabbítás 4 perc melyben helyzet nem alakult ki.

A második félidőt a Hull City kezdte. 46.perc: Jakupovic lépett ki jól a kapujából s szedte fel Mkhitaryan elől. 51.perc. hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki, majd még e percben Rooney került ziccerbe ám a kapu mellé tudott lőni. 55.perc: Mata lövését blokkolták a védők. 56.perc: egy jobb oldali labdát követően Mkhitaryan fejelte kapu irányába a labdát majd Mata 2 méterről lőtt a kapuba 1:0! 59.perc: Rooney helyére Martial állt be a hazaiaknál. 60.perc: hazai szöglet melyet követően Pogba lőtt a lelátóra. 64.perc: Snodgrass szabadrúgása nem okozott problémát a hazai védelemnek.  66.perc: Diomande lőtt ollózó mozdulattal a kapu mellé. 69.perc. egy szépen kivitelezett hazai akciót követően sarokrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. 70.perc: hazai szabadrúgás kitűnő szögből melyet Mata laposan gurított középre de a vendég védők szemfülesek voltak és megszerezték azt. 71.perc: Lingard érkezett Mkhitaryan helyére. 73.perc: újabb hazai szabadrúgás melyet követően Pogba lőtt a jobb kapufára, szép megmozdulás volt. 75.perc: Diomande helyére Meloly állt be a vendégeknél. 76.perc a frissen beállt Meloly lőtt távolról  a kapu mellé. 79.perc: Fellaini állt be Mata helyére. 80.perc: Hazai szöglet következett, a beívelést követően Pogba fejelte ki a labdát a kapu előteréből. 83.perc: Rashford lépett meg a jobb oldalon de középre tett labdáját a védők megszűrték. 84.perc: vendég szabadrúgás melyet követően ezúttal sem alakult ki helyzet. 85.perc: vendég szöglet melyet követően a hazaiak támadhattak. 86.perc: egy bal oldali beadást követően Fellaini kiszorított szögből fejelte kapu felé a labdát melyet végül az egyik hazai védő juttatta a kapuba 2:0! A gól a támadóé mert a labda a kapuba tartott s irányt senkin nem változtatott. 89.perc: egy jobb oldali beadást Martial lőtt kapura de Jakupovic hárítani tudott nagy bravúrral. A hosszabbítás 4 perc, Tymon helyére Weir állt be. Ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a hazaiak kezdtek erősebben s a kialakított fölényt az egész első félidőben meg is tartották. Rengeteg helyzetet alakítottak ki s Jakupovic is sokszor kellett hárítson. a vendégek legnagyobb helyzeteit e Gea hatástalanította illetve a partjelző. Közepes iramú volt az első játékrész, remélhetőleg a második félidőben már találatot is jegyezhetünk. A második félidőben a hazaiak szereztek 2 találatot teljesen megérdemelten s így jó eséllyel a következő mérkőzést követően a döntőben tudhatják magukat. Összességében megérdemelt a két gólos különbség.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.