MANCHESTER UNITED F.C. – TOTTENHAM HOTSPUR

A Premier League 3. fordulójának záró mérkőzését rendezik meg hétfő este. A top együttesek közül a Liverpool és a Chelsea együttese vért izzadva nyerni tudott csakúgy mint az Arsenal. A Manchester City meglepetésre döntetlent játszott. két további top együttes pedig ma este találkozik egymással. A mérkőzést az Old Trafford-on rendezik ahová a Tottenham együttese érkezik. A ma esti mérkőzésre a Tottenham 2 sikerrel jutott el eddig míg a hazaiak 1 győzelem mellett 1 vereség szerepel. Jose Mourinho alatt úgy fest egyre inkább mozog a kispad. Sőt amennyiben ma este nem nyer csapata sőt esetleg ki is kap akkor egyre több elégedetlen szurkolót és talán vezetői tagot haragít magára, részben a játékstílus miatt részben pedig a nyilatkozatai miatt. A Tottenham az utóbbi években nem nyerni járt az Old Trafford-ra ám a mai este több szempontból is kivétel lehet. A Tottenham együttese a nyáron nem erősödött számot tevően ám pont ez lehet az együttes ereje. Mourinho helyét az a pletyka sem stabilizálja, hogy Zidane állítólag szívesen leülne a helyére. Összességében egy mérföldkőnek tűnő mérkőzés előtt állunk, elsősorban a hazaiak szempontjából.

Manchester United: De Gea;Shaw;Jones;Smalling;Valencia;Herrera;Matic;Fred;Pogba;Lingard;Lukaku

Tottenham Hotspur: Lloris;Trippier;Alderweireld;Vertonghen;Rose;Dembele;Dier;Lucas;Eriksen;Alli;Kane

A mérkőzést a Manchester United kezdte. Az első percben Fred lövése haladt el a kapu mellett. A 11.percben Kane került helyzetbe ám a kapu mellé lőtt. A 15.percben Rose passzolt röviden haza, a labdára Lukaku csapott le s a kapust kicselezvén ha centikkel is de a kapu mellé lőtt. 19.perc: Shaw indított támadást majd Lingard játszott Lukaku elé kinek lövését Lloris védte. 20.perc: Herrera sárgult be, durva szabálytalanságát követően. 21.perc: Valencia lőtt távolról az egekbe. 22.perc: hazai szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 24.perc: Kane sárgult be. 25.perc: Alli került helyzetbe Matic körülményessége miatt ám Smalling hatalmasat mentett. 27.perc. Lukaku fejelt kevéssel a kapu mellé. 30.perc: Fred lőtt ballal a kapu mellé kevéssel. 34.perc. előbb Pogba lövését védte lloris majd egy felpörgő labda ment el Rose lábáról, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 40.perc: Eriksen lövését de Gea védte. 42.perc: Alli került helyzetbe ám Herrera nagyot mentett lövésénél. Ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a Tottenham kezdte. 46.perc: Pogba lőtt távolról kevéssel a kapu mellé, szép lövés volt. 47.perc: Kane beadását De Gea ütötte fel ám a kipattanót Lucas vétette el. 39.perc: Eriksen labdáját Alli lőtte kapura ám Smalling blokkolni tudott, az ezt kvöető szögletből Kane fejelt a hálóba 0:1! 51.perc: Lukaku labdáját Lloris  védte bravúrral. 52.perc: egy gyors vendég akció végén Lucas kapott kitűnő labdát majd lőtt a hálóba 0:2! 54.perc: Herrera lövését blokkolták. 55.perc: Herrera helyére Sanchez érkezett. 58.perc: Jones sérült meg helyére Lindelöf állt be illetve Valencia besárgult. 60.perc: Matic helyére Fellaini állt be. 61.perc: Lukaku labdáját Lingard lőtte a védőkbe, nagy mentés volt. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 62.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 63.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Lindelöf fejelt az oldalhálóba. 65.perc: Lindelöf hozta a formáját s röviden adott haza melyre Alli csapott le ám De Gea bravúrral mentett. 67.perc: vendég szöglet melyet követően Lindelöf maradt le Kane-ről aki kevéssel a kapu mellé fejelt. 76.perc: Trippier helyére Aurier állt be. 77.perc: Rose sárgult be, ezt követően Lukaku lövését blokkolta a védelem. 78.perc: Shaw lőtt a kapu elé de lövését blokkolta a védelem. 79.perc: Lukaku passzát Lingard lőtte kevéssel a kapu fölé. 80.perc: Sanchez lőtt kevéssel a kapu fölé. 85.perc: Lucas kapott labdát majd átfűzte Smalling-ot s lőtt a hálóba 0:3! 87.perc: Fred fejelt a kapu mellé. 88.perc: Lingard lőtt Lloris ölébe. 89.perc: wings állt be Kane helyére. 90.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Sanchez lőtt Lloris kezébe. A hosszabbítás 5 perc, melyben helyzet nem alakult ki.

Az első játékrészben a hazaiak gyorsan gólt szerezhettek volna, ezt követően nem történt sok esemény. Az első 15 percet követően a hazaiak nyomása egyre fokozódott s ezzel párhuzamosan a helyzeteik száma is nőtt. A vendégek is rákapcsoltak s a félidő végéig több helyzetet is ki tudtak dolgozni. A második játékrészben a hazaiak kezdtek jobban, majd a vendégek két gyors góllal állították meg a hazaiakat. a félidő közepén sok helyzetet alakított ki a hazai együttes ám találatig így sem jutott. A félidő végén ismét belendült a hazai gépezet ám a mai napon gyakorlatilag semmi sem sikerült a vörös ördögöknek. Sőt Lucas gólja hab volt a tortán a vendégek szempontjából. A hazaiak jól játszottak az eddigiekhez képest ám így sem tudtak nemhogy pontot még gólt sem lőni hazai pályán.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.