MANCHESTER CITY F.C.-TOTTENHAM HOTSPUR

A Premier League 26.Fordulóját rendezik meg a hét végén. A vasárnap este folyamán rendezik meg a forduló másik nagy rangadóját ahol a tabella 4. helyezettje fogadja a 3. helyezettet. Az Etihad Stadiumban bizakodóak a szurkolók, a hazai csapat 25 mérkőzést követően 14-et nyertek meg 5 döntetlen és 6 vereség mellett. Az elmúlt 5 összecsapásból 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 1 verség mellett. A hazaiak sérülés listáján  Nasri a  legnagyobb hiányzó valamint Bony neve is itt található. A vendég együttes a szezon másik meglepetés csapata a Leicester mögött. Az eddigi 25 mérkőzésükből 13-at nyertek meg 9 döntetlen és 3 vereség mellett. Az elmúlt 5 mérkőzésükből 4-et nyertek meg a vendégek és 1 döntetlent értek el. Így elmondható,hogy a vendégek kitűnő formában vannak. A két együttes őszi összecsapását a Totthenham nyerte meg 4:1-re ami a manchesteriek eddigi legsúlyosabb veresége a szezon során. Az esélyeket illetően azt gondolom, hogy a vendég együttes esélyesebb a 3 pont megszerzésére látva  a City szenvedését hazai pályán.

Manchester City: Hart;Clichy;Otamendi;Kompany;Zabaleta;Fernandinho;Fernando;Silva;Toure,Sterling;Aguero

Tottenham Hotspur: Lloris;Walker;Alderweireld;Wimmer;Rose;Dembele;Dier;Son;Eriksen;Alli;Kane

A mérkőzést a vendégek kezdték. A 3.percben vendég szabadrúgás következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 8.percben hazai szöglet következett majd ezt egy újabb sarokrúgás követte melyet követően Aguero lőtt a kapu fölé. A 17.percben haza szöglet következett d ehelyzet nem alakult ki belőle.  A 24.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően a vendég védők vágták ki a labdát, ezt követően Sterling lövését kellett a vendég védelemnek blokkolnia. A 28.percben Rose középre adását tisztázták a hazai védők. a 16-oson belülről. A 29.percben Eriksen távoli lövése húzott el a kapu jobb oldala mellett. A 33.percben Aguero lövését blokkolták a vendég védők így hazai szöglet következhetett melyet követően Lloris húzta le a levegőből a labdát. A 40.percben Dier ívelését vágták ki a hazai védők. A 42.percben vendég szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A hosszabbítás 1 perc melyben Dier sárgult be, s ezzel véget is ért a találkozó.

A második félidőt a hazaiak kezdték. A 47.percben Kompany sárgult be. A 49.percben Aguero hagyott ki nagy helyzetet az ötösről, lövése a keresztléc fölött hagyta el a játékteret. Az 53.percben Sterling kezelt a büntető területen belül s így a Tottenham jogos büntetőhöz jutott melyet Kane lőtt a kapuba 0:1! Az 55.percben Sterling rossz passzát vágták ki a védők, az ezt követően szögletből Fernandinho fejelt a kapu fölé. Az 56.percben Wimmer sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból Toure a felső lécet lőtte telibe. A 61.percben Aguero lőtt távolról ám lövését blokkolták. A 63.percben Silva lövését blokkolták a védők. A 66.percben Ihenacho érkezett a hazaiaknál Fernando helyére. A 72.percben Son helyére Caroll állt be a vendégeknél. A 74.percben Ihenacho kapott kitűnő labdát Clichy-től s lőtt szép mozdulattal a kapuba 1:1! A 75.percben Clichy helyére Kolarov állt be. A 76.percben Carroll sárgult be. A 78.percben Toure lövését Lloris védte magabiztosan. A 81.percben Alli helyére Lamela állt be a vendégeknél. A 82.percben hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 83.percben Eriksen passzolt Lamela elé aki a jobb alsóba lőtte a labdát 1:2! A 86.percben Kane fejelt a kapu mellé. A 87.percben Kolarov tekert a kapu elé de helyzet nem alakult ki belőle. A 89.percben Kane helyér Chadli érkezett a vendégeknél. A hosszabbítás 4 perc. A 92.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 95.percben Silva lőtt a kapu fölé. Ezzel véget is ért az összecsapás melyet a vendégek nyertek meg 2:1-re.

Az első félidőben a vendég együttes kezdte valamivel jobban az összecsapást de fölényük nem volt nagy sőt a félidőt összességében nézve mindkét együttes hasonló helyzetmennyiséget alakított ki. A második játékrészben mindkét együttes harciasabban lépett pályára, a vendégek szerezték meg az előnyt egy büntetőt követően. Ezt követően a hazaiak kitámadtak s kisvártatva meg is tudták szerezni a hőn áhított egyenlítő találatot. A mérkőzés ezt követően vált még izgalmasabbá mert mindkét együttes a győzelemre játszott, mely végül egy szép támadásnak köszönhetően a vendég együttesnek sikerült. Összességében kitűnő mérkőzést láthattunk ahol a jobban játszó együttes vitte haza a 3 pontot.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.