Már az első nap 2 ezüstöt zsebelhettünk be a dohai úszó világbajnokságon

1. nap: December 3. – Szerda

Előfutam

A nyitó nap előfutamai máris sikeresen indultak , hiszen 4 számban is első helyről várhattuk a finálét.

Katinka 200 pillangón 2:02.42-es időt úszott, amivel az előfutam legjobbjának bizonyult, ebben a futamban szintén versenyzett a 18 éves Szilágyi Lilána is, aki a 12. helyen végzett így ő nem folytathatta. Kozma Dominik 200 m férfi gyorson remekelt és szintén 1. helyről vághatott neki a délutáni döntőnek, míg Bernek Péter a 7. legjobb idővel került a döntőbe. A fiatal Gyurinovics Fanni 50 mellen a 41. helyen végzett, így nem került be a délutáni középdöntőbe.

„Tudtam, hogy meg fogom nyerni, akármilyen erős volt a futam. És azt is tudom, mi lesz délután. Akkor is nyerek. Mekkora oddszal adnak a döntőre? Mert én simán tennék magamra! Ahogy nézem, van itt jó pár 1:41-es úszó – de ennyi van bennem is. Egyébként ez életem első világbajnoki döntője. De nem az utolsó” – mondta Kozma.

Hosszú Katinka megmérettetése tovább folytatódott 100 háton, ahol világbajnoki csúccsal jutott a délutáni középdöntőbe, Kesely Ajna 47. lett ugyanebben a számban. Majd később jött a 400 vegyes, ahol szintén világbajnoki csúcs vezetett a délutáni döntőhöz, viszont másik nagy versenyzőnk Jakabos Zsu csak a 9. helyen végzett.

Férfi 100 pillangón Biczó Bence teljesítménye a 37. helyre volt elég, míg Szabó Norbert a 41. helyen zárt. Férfi 100 mellen, Gyurta Dániel következett volna, ám visszamondta az előfutamot.

Középdöntő & Döntő

Az első döntő a 200 m-es férfi gyorsúszás volt, ahol Kozma Dominik és Bernek Péter remekelt, az előbbi egy 4. hellyel, míg az utóbbi egy 5. hellyel zárt. A mezőny legjobbja a dél-afrikai Chad Le Clos lett, akit Katinka mellett az év legjobb férfi úszójának választottak. Kozma tíz századot javított délelőtti idején, de 1:42.25 perccel így is lemaradt a dobogóról.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (DOHA)
FÉRFI 200 MÉTER GYORS

1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 1:41.45
2. Danyila Izotov (orosz) 1:41.67
3. Ryan Lochte (amerikai) 1:42.09
4. Kozma Dominik (magyar) 1:42.25
5. Bernek Péter (magyar) 1:42.44 

Majd következett a női 200 pillangó, ahol Katinka abszolút arany esélyes volt, remekül indított az első 50 után az élen fordult, később 150-nél is még fél testhossz előnye volt, azonban az utolsó 50-en már egy kicsit visszaesett, amelyet a spanyol ki is használt, így Belmonte García világcsúccsal nyert az ezüstérmes Hosszú előtt.

Az amerikai edző, Shane Tusup így nyilatkozott:

„Benne volt, hogy ez fog történni. Katinka az elején erős, Belmonte a végén – most ő nyerte ezt a párharcot, de ez nem érte Katkát sokként. Végül is egy teljes másodpercet javított élete legjobbján, ennél kétszáz pillangón ma nem tehetett többet. Tudtuk, hogy a két szám együtt kőkemény, plusz a száz hát középdöntője, de nem szerettük volna egyiket sem kihagyni. Ezen az alapon egyedül a 400 vegyes jöhetett volna szóba, hiszen a 200 a kezdőszám, utána jön a 100 hát, amit holnap frissen megnyerhet, akkor hagytuk volna el a négyvegyest? És ha levezetés közben azt látja, amint valaki 4:26-tal megnyeri, amikor ő délelőtt is 4:21-et jött? Az nem lett volna jó érzés.”

NŐI 200 MÉTER PILLANGÓ
1. Mireia Belmonte García (spanyol) 1:59.61 – világcsúcs
2. Hosszú Katinka (magyar) 2:01.12 – országos csúcs
3. Franziska Hentke (német) 2:03.89

Természetesen az iron lady újra a rajt kőre állt a 100 m hát középdöntőjében, ahol jól tartalékolt erejével, végül 56.65-tel nyerte meg a futamát így a harmadik legjobb idővel jutott a döntőbe.

NŐI 100 MÉTER HÁT, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Darina Zevina (ukrán) 56.23
2. Emily Seebohm (ausztrál) 56.32
3. Hosszú Katinka (magyar) 56.65
4. Georgia Davies (brit) 56.82
5. Mie Östergaard Nielsen (dán) 56.87
6. Madi Wilson (ausztrál) 56.91
7. Etiene Medeiros (brazil) 57.13
8. Kathleen Baker (amerikai) 57.25

A 200 m-es női pillangóhoz hasonlóan Mireia Belmonte García és Hosszú Katinka elúszott a mezőnytől. Háton és mellen Katinka megint jól kezdett, de gyorson már egyszerre fordult Belmontéval világcsúcson belül. A hajrá megint a spanyolnak kedvezett, aki újabb világcsúcsot úszott, míg Katinka megszerezte a 2. ezüst érmét.

„Velem igazából nem történt semmi különös – Belmonte viszont elképesztően jól úszik, ehhez csak gratulálni lehet – nyilatkozta Hosszú Katinka a Magyar Úszószövetségnek. – A négyszázban talán benne volt pszichésen a kettő pille, de alapvetően nem lehetek mérges senkire, magamra sem. Ma volt egy jobb nálam, az úszásban ez bármikor előfordulhat.”

Hosszú Katinka és Mireia Belmonte Garcia

NŐI 400 MÉTER VEGYES
1. Mireia Belmonte García (spanyol) 4:19.86 – világcsúcs
2. Hosszú Katinka (magyar) 4:22.94
3. Hannah Miley (brit) 4:24.74

A napot végül a női gyorsváltó zárta. Elsőként Verrasztó Evelyn ugrott a vízbe, majd Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka és az utolsó 200 méteren Hosszú hozta be váltónkat a 4. helyre.

NŐI 4×200 MÉTER GYORSVÁLTÓ
1. Hollandia 7:32.85 – világcsúcs
2. Kína 7:37.02
3. Ausztrália 7:38.59
4. MAGYARORSZÁG (Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka) 7:39.21

 

A vb részletes programja az alábbi linken elérhető:

https://sportfogadastippek.hu/12-fina-rovid-palyas-uszo-vilagbajnoksag-doha-2014/

Check Also

Nem kellett sokáig várni az aranyra – Hosszú máris világcsúcsot úszott

2. nap: December 4. – Csütörtök Előfutam Verrasztó Dávid a negyedik idővel, azaz 4:02.97 került …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.