SEVILLA F.C. – F.C. BARCELONA

A 2017-2018-as Spanyol fociszezon is a végéhez ért. Mindössze két mérkőzés maradt az idei szezonból. Előbb a spanyol Kupa döntőt rendezik meg a majd egy héttel később a bajnokok ligája finálét ahol a Real Madrid révén érdekeltek a spanyolok. A kupadöntőt illetően két az elit körhöz tartozó együttes vág neki a döntőnek. Voltaképpen mindkét együttes elégedett lehet a maga szezonjával persze a Barcelona korai BL búcsúja némi árnyékot vethet a katalánok szezonjára. A Sevilla villogott a BL-ben és meglehetősen jól teljesített amíg ki nem esett s ezt követően bajnoki formája is visszaesett. A kupadöntőben előzetesen talán többen a Real Madrid-ot várták a döntőbe ám a blancók nagy meglepetésre nagy előnyt leadva már a korai szakaszban búcsúztak. Igaz ezen csorbát egy esetleges újabb BL győzelem feledtetné. A Sevilla szempontjából szinte tét nélküli e találkozó ugyanis a döntő esélyese a Barcelona mely sokkal erősebb kerettel rendelkezik valamint sokkal jobb formának is örvend. Amennyiben mégis a Sevilla nyerné a sorozatot hatalmas bravúrt könyvelhetne el.

Sevilla: Soria;Escudero;Lenget;Mercado;Navas;sarabia;N’Zonzi;Banega;Vazquez;Correa;Muriel

Barcelona: Cillessen;Roberto;Pique;Umtiti;Alba;Iniesta;Busquets;Rakitic;Messi;Suarez;Coutinho

A mérkőzést a Sevilla kezdte.  6.perc: Iniesta került helyzetbe ám a védők közbe tudtak lépni. 7.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 9.perc: Messi lövését védte a kapus. 10.perc: vendég szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 14.perc: Coutinho passzát Suarez lőtte a hálóba 0:1! 17.perc: két hazai szöglet helyzet nélkül. 19.perc: Correa lőtt a kapu mellé kevéssel. 23.perc: N’Zonzi lőtt kevéssel a kapu mellé. 29.perc: Iniesta lőtt a keresztlécre egy szép passzot követően. 31.perc: Messi lőtt kapásból a léc alá 0:2! 34.perc: Mercado sárgult be. 35.perc: Soria védte szépen Suarez lövését. 38.perc: Escudero is besárgult. 40.perc: Suarez lőtte Messi labdáját a kapu felső sarkába 0:3! Ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a Barcelona kezdte. a félidőben Correa helyére Rairez állt be. 52.perc. Messi labdáját a búcsúzó Iniesta lőtte a kapuba ünnepi pillanat! 0:4! 55.perc: Suarez hagyott k nagy helyzetet. 62.perc: három egymást követő vendég szögletből sem alakult ki helyzet. 64.perc: Ramirez cselezett majd lőtt kapura 14 méterről ám Cillessen hárítani tudott. 67.perc: Iniesta sárgult be reklamálásért. 69.perc: hazai kezezés a 16-oson belül így vendég büntető következett melyet Coutinho lőtt a hálóba 0:5! 74.perc: Busquets sárgult be illetve Vazquez is. 76.perc: Paulinho érkezett Busquets helyére. 77.perc. Sorbia lőtt kapura ám Cillessen könnyedén védte. 78.perc. hazai szöglet helyzet nélkül. 79.perc: Navas lőtt közelről a kapu mellé. 81.perc: Suarez hagyott ki nagy helyzetet. 82.perc: sarabia helyére Layun érkezett illetve Coutinho helyére Dembele. 86.perc: Vazquez helyére Nolito érkezett illetve Suazer állt be Iniesta helyére. Ezzel ért véget a találkozó.

Az első játékrészben a vendégek gyakorlatilag 30 perc alatt eldöntötték a találkozó sorsát. A hazaiaknak egy-egy momentumon kívül nem akadt helyzetük. A barca játékosok kedvükre focizhattak. A második játékrészben a Barcelona azt csinált amit szeretett volna a Sevilla gyakorlatilag minimális ellenállást tanúsított. A két együttes közt osztálynyi különbség mutatkozott. A 2017-2018-as Spanyol Kupát teljesen megérdemelten nyerte a Barcelona!

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.