STOKE CITY-CHELSEA F.C.

A Premier League 12. Fordulóját rendezik a hét végén. A szombati összecsapások közül a legérdekesebbnek ígérkezik a Stoke City Chelsea összecsapás. A hazai együttes a tabella 14. helyét foglalja el 3 győzelem 4 döntetlen és 4 vereséggel. A hazaiak közül Muniesa;Given és Ginkel sérülés miatt kihagyja a ma esti összecsapást. Ugyan a Premier League-ben ne egy a Stoke-nak ám a Ligakupában sikerült továbbjutnia hazai körülmények között éppen mai ellenfelével szemben. A vendégek helyzete ég a vendéglátóikénál is rosszabb ami az Angol focit illeti, hazai bajnokságukban mindössze 3 győzelmet tudtak aratni 2 döntetlen és 6 vereség mellett. Legutóbb hazai pályán szenvedtek újabb vereséget a Liverpool-lal szemben. Mint azt már korábban említésre került a Ligakupából a Stoke ütötte ki a londoniakat egy 11-es párbajt követően. A vendégek dolgát nehezíti továbbá,hogy Mourinho a bírónak tett trágár megjegyzés miatt kénytelen lesz a stadionon kívülről követni a mai összecsapást. A sérültek listáján Courtois és Falcao foglal helyet. Az összecsapásnak nincs egyértelmű esélyese ám a hazaiak jelenlegi formája némi önbizalomra ad okot a Stoke drukkerek számára.

Stoke City: Butland;Pieters;Wollscheid;Shawcross;Jhonson;Adam;Whelan;Arnautovic;Krikic;Shaquiri;Walters

Chelsea: Begovic;Azpilicueta;Zpuma;Terry;Baba;Matic;Ramires;Pedro;Willian;Hazard;Costa

A mérkőzést a Chelsea együttese kezdte. Az első percben egy bal oldali beadást követően Shauiri lőtt a kapu fölé félollózó mozdulattal. Az 5.percben vendég szöglet következett melyet követően Butland ütötte ki a labdát. A 6.percben vendég szabadrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 7.percben Shauiri erőszakosan tört a 16-oson belülre majd adta középre a labdát ami azonban mindenki előtt elsuhant. A 13.percben hazai szabadrúgás következett melyet Shaquiri ívelt a kapu elé ám a játékszert Zouma fejelte az alapvonalon túlra. A sarokrúgást követően a vendégek hozhatták a labdát s a támadás végén Ramires lőtt a kapu mellé. A 15.percben egy jobb oldali beadásról Costa maradt le a kapu torkában. A 17.percben egy szép passzjáték végén Jhonson lőtt 14 méterről kapura ám Begovic nagy bravúrt bemutatva mentetni tudott. A 22.percben Ramires távoli löketét Butland hárította nagy bravúrral, az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 23.percben vendég szabadrúgás következett melyet Willian lőtt a kapu elé ahol Zouma érkezett üresen de a labda a kapu mellé szállt. A 26.percben egy gyors vendég kontra végén Hazard tálalt a 16-oson belül Costa elé kinek lábáról a labda az oldalvonalon ment ki. A 228.percben előbb Whelan lövését blokkolták a vendég védők majd Shauiri beadását követően Walters fejelt a kapu mellé. A 32.percben vendég szöglet következett melyet követően Hazard lőtt kapura ám lövését blokkolták. A 33.percben Willian lövését blokkolták a hazai védők a 16-oson belül, az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 34.percben újabb vendég sarokrúgás következett ezt Zouma fejelte az alapvonalon túlra. A 39.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 40.percben Costa közeli lövését Butland védte lábbal maradt a 0:0! A 44.percben egy buktatást követően Whelan sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 4 perc a félidő végén, a 47.percben Baba is sárga lapot kapott. Ezzel véget is ért az első játékrész.

A második félidőt a hazaiak kezdték. A 47.percben Begovic húzta le a levegőből a labdát egy jobb oldali beadást követően. Az 53.percben egy villámgyors hazai kontra végén Arnautovic lőtt szép mozdulattal a kapu jobb alsó sarkába 1:0! Az 56.percben Matic lőtt távolról Butland kezébe. Az 57.percben Shawcross sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. Az 58.percben vendég szöglet következett melyet követően a hazaiak szerezték meg a labdát. A 61.percben Hazard lőtt  a kapu fölé. A 64.percben Jhonson lőtt távolról a kapu fölé. A 65.percben egy jobb oldali beadást követően Arnautovic fejelt a kapu mellé. A 67.percben Pedro lőtt távolról gyönyörűen ám lövése a kapufán csattant. A 70.percben Oscar és Fabregas állt be Baba illetve Pedro helyére a vendégeknél. A 71.percben Krikic helyére Cameron érkezett a hazaiaknál. A 76.percben Matic lőtt távolról a kapu fölé, ezt követően Remy állt be Ramires helyére a vendégeknél. A 78.percben Hazard lövését blokkolták a hazaiak, ezt követően Adam helyére Afellay érkezett a hazaiaknál. A 79.percben vendég szabadrúgás következett melyet Willian ívelt középre de a hazai védők kifejelték azt. A 81.percben egy tetszetős passzjátékot követően Hazard lőtt a kapu mellé centikkel. A 82.percben Diouf érkezett Shaquiri helyére a hazaiaknál. Vendég szabadrúgás következett a cserét követően ám a hazaiak megszerezték a játékszert  támadást tudtak indítani. A 82.percben Walters lőtt a kapu fölé 17 méterről. A 85.percben Remy kapott jó kiugratást ám ütközött Butland-al így elvesztette egyensúlyát s a labdát már nem tudta az üres kapuba a labdát. A 87.percben Costa elől Butland szedte fel a labdát. A 90.percben Jhonson sárgult be reklamálásért. A hosszabbítás 4 perc, a 91.percben Oscar lövését Butland védte magabiztosan. A 93.percben Arnautovic vezette 3 vendég védőbe a labdát, ezt követően a vendégek szögletet végezhettek el melyet követően Willian lövését blokkolták a hazaiak. Ezzel véget ért a találkozó melynek végeredménye 1:0!

Az első félidőben a vendégek a mérkőzést elejét leszámítva a kezükben tartották a mérkőzést s már régen nem látott jó focit tudtak mutatni. Mivel azonban ez góllal nem párosult a későbbiek során megbosszulta magát. A második félidőt a hazaiak kezdték jól s Arnautovic révén meg is szerezték a vezetést. Ezt követően minden követ megmozgattak Mourinho játékosai ám a szerencse ezúttal nem állt melléjük, sem Pedro sem Remy helyzeténél. Összességében egy élvezhető mérkőzést láttunk ahol a Chelsea annak ellenére,hogy vereséget szenvedett az idény legjobb játékával rukkolt elő.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.