Tag Archives: Barátságos Mérkőzés

MAGYARORSZÁG – URUGUAY

A mai este folyamán vélogatottunk egy új korszakot nyit meg miközben egy szakaszt lezár. Az elmúlt 3 év folyamán megfeszített munkálatoknak köszönhetően felépült az Új Puskás Ferenc Stadion a régi Népstadion helyén. Mostantól 68000 ember tekintheti meg válogatottunk mérkőzéseit illetve minden bizonnyal jeles sportesemények döntőit a jövőben. Az este folyamán búcsúztatásra kerül Ger Zoltán a 97 szeres korábbi válogatott cspatkapitánya. …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C. – A.C. MILAN

A Bajnokok Kupája Nemzetközi sorozat egyik utolsó nagy rangadójához érkeztünk ahol Crdiffban a mAnchester United fogadja a Milan együttesét szinte hazai pályán. A hazaiak a nyáron nem nagy játékos mozgást produkáltak eddig mely szintén igaz mai ellenfelükre. A két klub szebb időket is megélt mind nemezetközi mind hazája bajokságát tekintve. Mindkét klub valahol saját nevelésű focistái felé kezd fordulni a …

Read More »

REAL MADRID F.C. – FENERBAHCE

Az Audi Kupa bronzmérkőzését rendezik meg a mai napon ahol a két „vesztes” Real Madrid valamint a Fenerbahce együttese mérkőzik meg. Mindkét együttes nálánál egységesebb jobban összerakott együttestől kapott ki. Míg a madridiak nem adták olcsón bőrüket addig a fener gyakorlatilag lefeküdt a Bayern rohamai előtt ami a védelmet illeti. Mindkét együttesre sok munka vár még a bajnoki rajtig. Igaz …

Read More »

F.C. BAREN MÜNCHEN – FENERBAHCE

A felkészülési szezon egyik állandó kupája az Audi kupa melyet gyakorlatilag a Bayern München kedvéért rendeznek meg minden nyáron. Idén is erős mezőny verbuválódott össze ahol a bajorok megmutathatják mire is lehetnek képesek a nemzetközi színtéren. A Bayern München egyeduralmát nehéz elképzelni, hogy idén a Dortmundon kívül bárki is veszélyzetethetné. A bajnokok ligáját illetően ugyanakkor nehéz elképzelni jelenleg, hogy a …

Read More »

A.C. MILAN – BENFICA

A Nemzetközi Bajnokok Kupája a mai napon újabb összecspásához érkezett ahol két eltérő focikultúra méri össze erejét. portugáliát a Benfica együttese képviseli míg Olaszországot a Milan gárdája. A két együttes közül némi meglepetésre a Benfica mondható az utóbbi évek távlatában sikeresebbnek. A Milan saját bajnokságában isznyatosan szenved, hogy egyáltalán kijusson a nemzetközi hadszintérre ám idén egy büntetésnek köszönhetően ismét „csak” …

Read More »

NÉMETORSZÁG – BRAZÍLIA

A nemzetközi fociélet újra megpezsdül, igaz még csak a barátságos mérkőzések második körét rendezik meg. A mai napon s sok-sok érdekes mérkőzésre kerül sor á ezek közül is kiemelkedik az előző VB elődöntőjének a visszavágója Németország Brazília. Azon a mérkőzésen a német válogatott hazai pályán gyakorlatilag megalázó vereséget mért Neymar-ékra ugyanis 7:1-re győztek. Az azóta eltelt évek alatt a Brazil …

Read More »

NÉMETORSZÁG – SPANYOLORSZÁG

A Nemzetközi fociszezon már javában dübörög. A Bajnokok Ligája és az Európa Liga most szusszanásnyi szünetet tart a sorsolást követően. A válogatottak 2017. novemberét követően ismét színre lépnek s megkezdik hosszú útjukat azon együttesek melyek kijutottak az idei nyári foci Világbajnokságra. A mai napon gyakorlatilag a világ összes nevesebb válogatottja megküzd egymással vagy legalább is pályára lép. Az este folyamán …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C. – GALATASARAY F.C.

A Top bajnokságok még el sem kezdődtek ám az ott játszó együttesek már javában készülnek az új idényre. A nyár egyik legfoglalkoztatottabb együttese a Manchester United mely Sir Alex Ferguson óta keresi önmagát. A legújabb edző aki Sir Alex nyomdokaiba kíván lépni nem más mint Jose Mourinho. Az elvárások ismét az egekben s úgy fest idén már az igazolások terén …

Read More »

NÉMETORSZÁG-MAGYARORSZÁG

Az Európa Bajnokság előtt minden résztvevő ország válogatott szövetsége igyekszik válogatottját csúcsra pörgetni, valamint taktikai repertoárját tökéletesíteni. Hazánk válogatottja 44 évet követően néz efféle kellemes problémák elé. A végleges keretszűkítéseken minden válogatott átesett így a játékosok terén immár nincs nyitott kérdés. Annál nagyobb ugyanakkor az érdeklődés a csapatok formáját illetően. Németország válogatottja nemrégiben szomszédunkkal Szlovákiával csapott össze s már a …

Read More »

ANGLIA-HOLLANDIA

A 2016-os nyarán rendezendő Európa Bajnokságra nagy erőkkel folyik a válogatottak részéről a felkészülés s sorra játsszák barátságos mérkőzéseiket. A mai napon Anglia hazai környezetben fogadja a Holland válogatottat. A mérkőzésnek több érdekessége is akad. A két válogatott ritkán találkozott a nemzetközi kupaporondon s amikor ez megtörtént többségében a Hollandok kerültek ki győztesen. Jelenleg az Oranje nem számít a világ …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.