Tag Archives: sportfogadás

Djokovic kikapott – US Open

A US Open szombati elődöntőjében a férfiaknál Novak Djokovic és Nisikori Kei küzdhetett meg a döntőbe jutásért. Djokovic már biztos nem szerezheti meg újabb US Open győzelmét, hiszen Kei 4 szettben legyőzte, így ő az első olyan ázsiai játékos, aki Grand Slam döntőt játszhat. Az elődöntő előtt 2 napot pihenhettek a fiúk, bár így is azt gondolhattuk, hogy az ázsiai nem …

Read More »

Diego Maradona & Ferenc pápa – jótékonysági gálameccs

Hétfőn, Ferenc pápa támogatásával jótékonysági futball mérkőzést rendeztek Rómában, amely a gázai helyzetre és a vallások közötti közeledésre hívta fel a figyelmet. A meccsen 50 sztárjátékos vett részt, köztük olyanok, akik különböző hitvallást gyakoroltak az esemény miatt. Zsidó, hindu játékos is szerepelt, ott volt például a muszlim Zindedine Zidane vagy a buddhista Roberto Baggio. Ezen kívül, hogy csak pár ismertebb …

Read More »

Úszó VB 2021 – Budapesti komplexum tervei

2014. július 19-én a nemzetközi szövetség (FINA) döntése alapján eldőlt, hogy 2021-ben Budapest rendezheti a vizes – úszó, nyílt vízi úszó, műugró, műúszó, vízilabdázó – világbajnokságot. Ezen kívül Budapest esélyt kapott, hogy 2017-ben a junior világbajnokságot is megrendezhesse, így ez nagy ugródeszka és fontos felkészülés lehet az ország számára 2021-et megelőzően. Az úszó komplexum terveiből már most remek ízelítőt kaphatunk. …

Read More »

Tippmix vagy Online sportfogadás

A tippmix magyarországon az egyik legelterjettebb sportfogadási módszer, de rengeteg hátránya van az online fogadással szemben. Akik sportfogadásból élnek, azok mind az online irodákat használják, mert: Bárhonnan, bármikor fogadhat (mobilról is) Sokkal nagyobb oddsok –> nagyobb nyeremények Azonnali, bármely tétet 10 mp alatt meg lehet tenni Nem kell sorban állni Kifizetés gyors és kényelmes Nem kell aggódni, hogy a szelvény elveszik …

Read More »

Novak Djokovic kiesett

Serena Williams veresége után újabb nem várt fordulatot hozott a 2014-es Ausztrál open, most nem a nőknél, hanem a férfiaknál borult a papírforma.  A torna egyik leghosszabb és legizgalmasabb meccse volt, ahol Djokovic elveszítette a veretlenségi sorozatát. A legjobb négybe jutásért küzdött egymás ellen a világ ranglista 2. és 8. helyezettje az Ausztrál openen. A papírforma szerint Djokovicnak kellet volna …

Read More »

Kézilabda

A kézilabda az egyetlen sport, ahol lehet akár 5 odds-ra is tenni, úgy , hogy az esélyünk több mint 70 % legyen a nyerésre. Ez a fogadástípus nem más mint a TOVÁBBI HENDIKEP, ahol megtehetjük azt is akár, hogy egy csapat 20 gól különbséggel nyer. Ezt a fogadást két esetben szabad megtenni. Az egyik ha az első 20 percben nagyobb …

Read More »

Ellenfogadás

Az ellenfogadás lényege, hogy az alaptétünket levegyük, vagy a veszteségünket minimalizáljuk. Van olyan eset is, ahol az ellenfogadással a biztos profitot biztosítjuk be. Itt egy példa az ellenfogadásra. Azért kellet ellent rakni, mert a fogadás bizonytalanná kezdett válni, de még időben lehetett kis téttel biztosítani. Az első fogadásom az volt, hogy Hilda nyer 2-0-ra. Az első szettet könnyedén hozta, a …

Read More »

Tenisz fogadás, a nagy bukás kivédése.

Ezen a tornán Rogernek nem igazán volt ellenfele. 4 meccset kellet megnyernie mind a négy meccs 1,15 odds alatt volt Rogerre. Egészen a döntőig jutott, ahol ellenfele HEWIT LLEYTON. most a világranglista 43. helyezettje. A meccs elején 5-ös odds volt az ő győzelmére, amit ha megteszek 100 ezerrel máris biztosítani tudom a fogadásom, és ha veszít is Roger, még akkor …

Read More »

Néhány kosár fogadásom magyarázattal

Az egyik kiváló fogadási típus a kosár hendikep itt általában 1,8 és 2.00 odds között lehet tenni. Vagy még van egy olyan lehetőség , hogy 21-nél nagyobb különbség, amit lehet nagyobb oddsal, ha a két csapat kiegyenlítettebb, ez kockázatosabb, de nagyot lehet robbantani vele. Mint látod, itt a 4. fogadásom 21 vagy annál nagyobb különbség 4,5 oddsal. Ezt persze csak …

Read More »

Hosszútávú fogadások!

Én magam ezeket a fogadásokat előnyben részesítem. Sokan nem használják ki ezt a fogadástípust, de ezzel lehet igazán milliókat szakítani. Ezt a fogadástípust, csak akkor érdemes használni, ha nagyobb tőke áll rendelkezésünkre, vagy ráérünk, és nem akarunk gyorsan meggazdagodni, hanem inkább a biztosra megyünk. Ezek a fogadások változó hosszúságúak, de 1 évnél soha nem várjunk tovább, nem érdemes ennél hosszabb …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.